- Magyarellenesség
megnyilvánulása a román viccekben és anekdotákban
- Dövényi
Nagy Lajos: Tarnopolból indult el...
- Gede
Tibor: Tisztelt Szerkesztôség!
- Magyarellenesség
megnyilvánulása a román viccekben és anekdotákban
-
-
Az elemzés tárgya a www.bancuri.ro című romániai honlapon található,
magyarokról szóló román viccek. A bennük megnyilvánuló ma-gyarságkép
megegyezik az IMAS; a Metro Media, a kolozsvári
Babes-Bolyai Egyetem
szakintézete és más közvéleménykutató inté-zetek által közölt, a
magyarságról kialakult véleményeket összegzô felmérések eredményé-vel.
Mind az országos mintában megkérdezett személyek, mind a viccek
30–35 %-a magyarellenes, 40–45%-a semleges, elfogadja a
magya-rokat, 15–20%-a pedig egyenesen magyarbarát. Mind a felmérésekbôl,
mind a viccekbôl szte-reotípiákban megnyilvánuló, stabilnak tekint-hetô
magyarságképre következtethetünk: a ma-gyarok harciasak, agresszívek,
lomha gon-dolkodásúak, ám – ellentétben (ahogyan ugyan-csak ezek a
viccek lefestik ôket) a lusta és tolvaj románokkal – szorgosak és
sikeresek (mindezek bizonyítására lásd a honlapról válogatott, alábbiakban
olvasható viccválogatást). A magyarellenesség kisebb méretű e viccek tükrében
mint a cigányellenesség, a honlapon található, mintegy 50 romavicc zöme
rasszista. Ugyanakkor jelentôs a viccmondók önkritikája is: több mint
70 vicc szól a butának és lustának tartott oltyá-nokról. A románok
magyarellenes magatartása nem különbözik lényegesen Magyarország többi
szomszédos népének ez irányú magatartásától.
-
A közvélemény-felméréseken és a szociológiai tanulmányokon
túlmenôen, e viccek két fontos jelenséget is megvilágítanak. Az egyik
az, hogy a magyarellenességnek az antiszemitizmusból átvett technikái
vannak, a viccek 15%-a zsidókról szólt eredetileg. A magyarellenes-ségnek
(betolakodók, összeesküvést szônek, ügyesek, titkos ceremóniákat
tartanak) antiszemita mintái vannak, így pl. a magyarok csúfneve, a
„bozgor” hazátlant jelent oroszul (vö. bez gorod), és a zsidók
diszkriminatív megnevezése volt a cári Oroszországban.
-
Az említett viccekbôl leszűrôdô másik fontos jelenség
az, hogy a románok számára a magyarellenesség jelképe és megtestesítôje
Gheorge Funar, kolozsvári polgármester. A román nemzettudat erôteljesen
mítoszokban, jelképekben fogalmazódik meg, a magyarok megítélése sem
tapasztalati, kritikai alapon történik, hanem inkább közhelyek alapján.
-
A Funar által képviselt, a ‘90-es években létrejött
új típusú magyarellenesség rendkívül veszélyes, a nácizmusra emlékeztetô
mechanizmusa az, hogy mesterségesen keltett hisztérikus hangulatban szélsôséges,
elvetemült érzelmeket gerjesztenek, amire a fiatalság különösen fo-gékony.
Az ilyen legutóbbi eset volt például az, amelynek során futballmeccsrôl
hazatérô, felhevült román fiatalokat vezettek a kolozsvári magyar nagykövetség
elé tombolni. Egyébként a jelzett honlapon lévô magyarellenes beütésű
viccek többségének Funar a fôszereplôje.
-
Tallózás a honlap tartalmából:
-
Szélsôségesen magyarellenes viccek
- 1.
A kolozsvári városi tanács ülésén mondja az egyik tanácsos:
Szerintem még kellene egy szobor a városba. Rögtön jönnek a javaslatok:
Legyen az a román paraszt szobra! Legyen a népviseletbe öltözött
paraszt szobra! Jobb kezében legyen egy vasvilla, és harcoljon a ma-gyarokkal!
A bal kezében legyen egy kötél, hogy a magyarok lássák, mi vár rájuk!
S hogy az üze-net világos legyen, a kötélen lógjon egy magyar! Egy
pillanatnyi csend után megszólal Funar: Jó, de a magyart naponta cseréljük.
- 2.
Egy erdélyi úton nagy vértócsa. Hogyan jönnek rá a rendôrök,
hogy az egy magyaré vagy egy kutyáé? Ha vannak féknyomok, akkor kutyáé.
- 3.
(zsidó eredeti) Funar haldoklik, köréje gyűlt a rokonság, kollégái
a pártból. Utolsó kívánsága: Meg akarom változtatni a nevemet Funér
Györgyre. A pártkollégák elképednek, és megkérdezik, miért akar
magyar nevet, hiszen annyi éven át harcolt a magyarok ellen. – Inkább
haljon meg egy magyar, mint egy román – vála-szolja Funar.
- 4.
János rendetlenkedik az ortodox templom körül. A pap mondja: Ha
nem leszel fegyel-mezett, átkeresztellek Ionnak, és románt csinálok belôled.
Mivel János továbbra sem fért a bôrébe, a pap átkeresztelte Ionnak.
Hazaérve, János sorra elmondta az apjának, az anyjának, a testvéreinek:
- Engem Ionnak hívnak és román vagyok. Azok pedig jól megverték. Egyedül
maradva a kis János maga elé motyogja: - Csak tíz perce vagyok román, s
ezek a büdös ma-gyarok máris bántanak.
-
„Magyarbarát” viccek
- 1.
Egy román és egy magyar beszélgetnek. Azt mondja a magyar: –
Amikor mi bejöttünk Erdélybe, senki nem volt itt. Minden olyan szép
volt! Mire a román: – Te mafla! Mit gondolsz, ki lopta el a
lovaitokat?!
- 2.
Többnemzetiségű csoport tagjai a nyelvek megtanulásának nehézségérôl
beszélgetnek. – Szörnyű a francia nyelv – mondja a francia.
– Képzeljétek el, mi azt mondjuk, bordó, és azt írjuk, hogy
Bordeaux! – Hát az semmi!
– mondja az öreg székely. – Mi azt mondjuk, állomás, és azt
írjuk, hogy „gara”.
- 3.
Kolozsváron János és Pista kocsmázni mennek. Futva közeleg feléjük
egy úr: – Legyenek szívesek, mondják meg, hol van az állomás?
– kérdi románul. Mire János:
– Mi nem tudni. – Az úr továbbszalad, Pista pedig megkérdi:
- – Te János, miért nem mondtad meg, hogy hol
van az állomás? Lekési az az ember a vonatot!
- – Hagyd csak! Azt mondják, hogy már 2000 éve
itt vannak, tudhatnák, hogy hol van az állomás!
- 4.
A világ összes népei részt vesznek egy versenyen. Mivel a románok
utolsók lettek, elkezdenek sírni. Megkérdezik tôlük, hogy miért sírnak?
– Mert a magyarok megelôztek! – mond-ják egyszerre.
- ,, Magyar Jelen” Torontó, 2001. jún.
-
- Dövényi
Nagy Lajos: Tarnopolból indult el...
-
-
Dövényi Nagy Lajos (1906-1964) a legszámkivetettebb magyar írók
egyike. Pedig a két világháború közti magyar próza egyik kiemelkedô művésze
volt. Minden akkori jobboldali olvasó számára emlékezetesek maradtak
novellái és regényei, de leginkább a Rajniss Ferenc szerkesztette
„Magyar Futár” című képes politikai hetilap hasábjain 1942.
augusztus 26-tól 1944. december 20-ig heti folytatásokban közzétett regénysorozata,
a legendás hírű „Tarnopolból indult el... “
-
Hogy ki is indult el Tarnopolból? Egy galíciai ortodox zsidó
család fiúgyermeke, Brandstein Juda, az ô életútját ismerhetjük meg a
regénybôl a tizenkilencedik század végétôl az 1930-as évek derekáig.
1911-ben, 18 éves korában elhagyta szülôhelyét, a galíciai
gabonakereskedelem központját, a ma Ukrajnához tartozó Tarnopolt (ma
Lvov), s batyuval a hátán, Magyarországra jött. Önálló mesterséget
nem szerzett, mindig csak árut közvetített. Adósságba, kamatrabszolgaságba
hajszolta a rutén és magyar parasztokat, hamis pálinkát mért nekik,
hamisan tanúzott. Egy erdélyi nemesi családot földönfutóvá tett, az
elsô világháború idején katonáskodás helyett papírtalpú bakancsot készíttetett
a honvédeknek, amelytôl lefagyott lábuk a Kárpátokban. Miután
Budapestre költözött, külseje, hétköznapjai már nem is emlékeztették
szüleire és Tarnopolra, sôt egyenesen úgy viselkedett, mintha nem is
Tarnopolból indult volna el. Levágatta pajeszét, kikeresztelkedett, majd
végül felvette a Balassa vezetéknevet. Így lett Brandstein Judából
Balassa Jenô. A fôvárosban már vállalati vezérigazgató és kormányfôtanácsos,
„telekspekuláns”.
-
Ha valaki nem ismerné eléggé a XIX. és XX. századi magyar
történelmet, és benne a zsidóság szerepét, azt hihetné, hogy a regényben
leírt jelenetek, alakok csupán írói túlzásokon alapszanak, tehát ez
csak rémregény. Ámde aki csak egy kicsit is ismeri hazánk elzsidósodásának
hiteles történetét, azon fog
megdöbbenni, mennyire valódiak Dövényi zsidó alakjai. Úgy írta le a
tarnopoli zegzugos utcák, a kaftános, uzsorakamatból élô szatócsboltosok
mindennapjait, mintha közöttük élt volna. Ugyanakkor a mai olvasó
minduntalanul érezheti, hogy Brandstein Juda korántsem csupán múltidézô
figura: mintha itt élne körünkben, valamelyik plaza vagy szupermarket fônökeként,
bankigazgatóként vagy pártelnökként, aki – írónk szavait idézve
– „sehova nem tartozik, voltaképpen barátai sincsenek,
legfeljebb érdektársai, akikkel rövidebb, hosszabb idôre összefűzi a közös
üzlet – s aztán vége”. De nemcsak Juda erkölcsi feslettségét
és materialista mivoltát ismerhetjük meg a regénybôl, hanem a huszadik
század elsô felének Magyarországát is, a zsidóság egészének a
magyarságtól való lelki-szellemi idegenségét. Azon kívül aprólékosan
bemutatja a keleti (askenázi) és a nyugati (szefárd) zsidóság egymás közötti
hatalmi harcát, közismertebben az ortodox-neológ harcot. Zsidó
alakjainak magatartásából arra következtethetünk, amit már Istóczy Gyôzô
az 1870-es években világosan felismert: a beolvadás faji-élettani és,
szellemi képtelenségére. A regény egésze ugyanakkor azt a mindmáig idôszerű
történetpolitikai tanulságot hirdeti, hogy a fôként neológ zsidókból
álló zsidó világpolitika vezéreivel (a “judeokraták”-kal)
szembeni szellemi, erkölcsi és anyagi harc nemzeti önvédelem.
-
Dövényit 1945. október 13-án „kötél általi halálra”
ítélte a „Népbíróságok Országos Tanácsa”. „Háborús
fôbűnös”-nek kiáltották ki a „Tarnopolból indult
el...” miatt. Könyveit bezúzásra ítélték. Veres Péter közbenjárására
1946. január 7-én „államelnöki kegyelemben” részesült, így
életfogytiglani börtönre, kényszermunkára módosult a halálbüntetés.
(A baloldali bosszú azonban nemcsak ôt érintette, hanem az elítélt regényt
grafikákkal kiegészítô művészeket is: egyetlen sort sem olvashatunk róluk
művészeti lexikonjainkban.) Életének utolsó két évtizedérôl is csak
annyit tudunk biztosan, hogy az 1956-os forradalom s szabadságharc idején
kiszabadult a Markó utcai fegyházból, ámde a levert forradalmat követô
megtorlás részeként visszakerült a rács mögé. 1963-ban kiengedték a
börtönbôl. 1964-ben gégerákban hunyt Budapesten, a Zsidó Kórházban,
hiányos orvosi kezelés következtében.18 évig ült e regénye miatt börtönben.
Találóan írta róla újságíró kortársa, Fiala Ferenc: „Ha maga
a Sátán jönne hozzám 18 évi kommunista börtön után, annak is
lehajolnék és letörölném a port a sarújáról, és vizet hoznék neki,
és ételt adnék neki, mert tudom, hogy mit szenvedett. De Dövényi nem Sátán,
hanem egy magyar író volt.”
-
A regény könyv alakban ez év júniusában került elôször
a könyvesboltokba, a Gede Testvérek gondozásában megjelenô „Jobboldali
Regénytár” című sorozat elsô köteteként. Ha Dövényit életétôl
megfosztotta egy természetellenes hatalom, művétôl azonban senkit sem
lehet tovább megfosztani. A lebilincselô ma-gyarsággal megírt regényt méltán
tekinthetjük a zsidókérdés anyanyelvünk elszigeteltsége ellenére világ-irodalmi
feldolgozásának.
-
- (A kötet megvásárolható vagy postai utánvéttel
megrendelhetô kiadójánál:
- Gede Testvérek Bt.
- 1385 Budapest 62, Pf. 849.
• Tel.: 349-4552
- Ára: 4800 Ft. – és minden jobb könyvesboltban.)
Ifj. Tompó László
-
- Gede
Tibor: Tisztelt
Szerkesztôség!
-
-
A Magyar Nemzet 2001. 07. 09-i számában helyt adtak Paskai László
és Farkas Olivér közös nyilatkozatának, amely erkölcsi jó hírünket
igaztalanul rombolja és amely jelentôs anyagi kárt okozott, ezért a tárgyilagos
és pártatlan tájékoztatás, valamint az egyenlô elbírálás jogán kérjük,
szíveskedjenek az alábbi válasznyilatkozatunknak teljes terjedelmében
lapjukban helyet biztosítani.
- Tisztelettel: Gede
Tibor
-
Gede Testvérek Bt.
-
1136 Bp. Hollán Ernô u. 37. Tel.: 349-4552
-
-
Válasznyilatkozat az esztergomi prímás nyilatkozatára Kecskés Pál
műve ügyében
-
Megdöbbenéssel olvastuk Paskai László esztergomi prímás
és Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatójának közös
nyilatkozatát a Magyar Nemzet 7. hó 9-i, valamint az Új Ember 7. hó 15-i
számában Dr. Kecskés Pál „A bölcselet története fôbb vonásaiban”
című művének hasonmás kiadásával kapcsolatban. Nyilatkozatuk a kiadás
elôzményeit, körülményeit elhallgatva s így a kiadót hamis színben,
erkölcsi hitelét rontva tünteti fel, sôt felszólítja a könyvterjesztôket,
hogy ne működjenek közre a mű terjesztésében, amellyel a kiadónak súlyos
anyagi kárt szándékszik okozni.
-
Mint minden könyvkiadásban jártas kiadó tudja, hogy az
elhunyt szerzôk jogutódjainak felkutatása rengeteg idôt vesz igénybe,
és nagyon sok esetben a ráfordított idô eredménytelenül jár. Ugyanis
a jogutódok nagy többsége nem véteti magát nyilvántartásba a Szerzôi
Jogvédô Hivatalnál, vagy külföldön él, és így tartózkodási helye
ismeretlen, vagy már ôk is elhunytak.
-
Dr. Kecskés Pál művének megjelentetését megelôzôen
felkerestük a Szerzôi Jogvédô Hivatalt, ahol a szerzô jogutódai ez
esetben sem voltak jegyezve. Ezt követôen megkerestük a szerzô számos
volt tanítványát, ismerôsét és több intézményt is. Többek közt az
Esztergom–budapesti Fôegyházmegyét és a Szent István Társulatot
is. Érdeklôdésünk teljesen eredménytelenül járt. Mégis sikerült
annyit megtudni, hogy sem az Esztergom–budapesti Fôegyházmegye, sem
a Szent István Társulat nem Dr. Kecskés Pál jogutódja, hiszen ellenkezô
esetben tudtak volna róla, és érdeklôdésünkre, különösen kiadási
szándékunk tudatában (amit egyértelműen közöltünk) tudatták volna
velünk. Még tanácsot sem tudtak adni, hogy mely lehetséges irányba
folytassuk nyomozásunkat.
-
Bár a Szent István Társulat közölte, hogy a jövôben szándékszik
kiadni a szerzô műveit, de ez ránk döntô befolyással nem bírt, hiszen
mi az 1943-as kiadást kívántuk kiadni, nem pedig az ugyan-csak általuk
1981-ben megjelentetett rövidített, a kor szellemének, politikai és
pedagógiai elvárásainak megfelelô változatát.
-
Az a puszta tény, hogy a Szent István Társulat adta ki
1943-ban elôször az általunk megjelentetett művet, sem az 1943-as, sem a
jelenleg hatályos törvények nem biztosítják részükre a kizárólagos
jogot a kiadványhoz közel hatvan év után. Sôt, a szándéknyilatkozat
sem jelent kizárólagos jogot, ezzel bizonyára Farkas Olivér is egyetért.
-
Miután nyomozásunk zsákutcába került, a Szerzôi Jogvédô
Hivatal jogi tájékoztatása alapján két lehetôség állt elôttünk:
vagy lemondunk a kiadvány megjelentetésérôl, vagy kiadjuk és a késôbbiekben
esetleg jelentkezô jogutódokkal a megjelenés után rendezzük a jogi
vonatkozásokat. Ez utóbbi lehetôség a kiadóknál jól ismert gyakorlat.
A mű tudományos, pedagógiai és az általános műveltségi jelentôségére
való tekintettel, mi az utóbbit választottuk, annak tudatában, hogy
mindent megtettünk a jogutódok felkutatására és teljes mértékben jóhiszeműen
jártunk el az ügyben. Mindezideig sem magánszemély, sem intézmény nem
jelentkezett kiadónknál a jogutódlás ügyében. Különös módon az
Esztergom–budapesti Fôegyházmegye és a Szent István Társulat sem,
ami a fentiek következtében természetes és elvárható lenne a keresztény
szellemiséget és erkölcsiséget képviselô egyházi hatóságtó,l és
az ezt a szellemiséget terjeszteni hivatott kiadótól, ha az eltelt idô
alatt a korábbi tájékoztatásának ellentmondó értesüléshez jutott,
hisz a keresztény erkölcsiség szerint jóhi-szeműséget jóhiszeműséggel
kell viszonozni, nem pedig rossz szándékkal.
-
Az esztergomi prímás és Farkas Olivér a korábbiakkal
ellentmondó nyilatkozata és magatartása számunkra teljesen érthetetlen,
amelyre csak két lehetséges magyarázat adható: a kiadó vagy szándékos
megtévesztés és félrevezetés áldozata a Szent István Társulat és az
Esztergom–budapesti Fôegyházmegye részérôl, vagy (és mi ezt
tartjuk valószínűnek) az esztergomi prímás és az Esztergom–budapesti
Fôegyházmegye esett áldozatul a keresztény szellemiségben járatlan,
kezdô, felelôtlen hivatalnokainak és tanácsadóinak.
-
Ha Paskai László az általunk fent leírt körülményeknek
figyelmesen utána jár, bizonyára be fogja látni, hogy a méltányosság
és a keresztény tisztesség megköveteli az erkölcsi jó hírünket
romboló és jelentôs anyagi kárt okozó nyilatkozatának visszavonását
a sajtóban.
-
Mindettôl eltekintve mi továbbra is várjuk a jogutód vagy
jogutódok jelentkezését (legyen az bárki vagy bárkik) a kellô dokumentációval,
hogy az ügyet a keresztény erkölcs és törvény szellemében rendezni
tudjuk.
- Gede Tibor
- Gede Testvérek Bt.vezetôje
-