Magyarellenesség megnyilvánulása a román viccekben és anekdotákban
Dövényi Nagy Lajos: Tarnopolból indult el...
Gede Tibor: Tisztelt Szerkesztôség!

Magyarellenesség megnyilvánulása a román viccekben és anekdotákban
 
            Az elemzés tárgya a www.bancuri.ro című romániai honlapon található, magyarokról szóló román viccek. A bennük megnyilvánuló ma-gyarságkép megegyezik az IMAS; a Metro Media, a kolozsvári  Babes-Bolyai  Egyetem szakintézete és más közvéleménykutató inté-zetek által közölt, a magyarságról kialakult véleményeket összegzô felmérések eredményé-vel. Mind az országos mintában megkérdezett személyek, mind a viccek 30–35 %-a magyarellenes, 40–45%-a semleges, elfogadja a magya-rokat, 15–20%-a pedig egyenesen magyarbarát. Mind a felmérésekbôl, mind a viccekbôl szte-reotípiákban megnyilvánuló, stabilnak tekint-hetô magyarságképre következtethetünk: a ma-gyarok harciasak, agresszívek, lomha gon-dolkodásúak, ám – ellentétben (ahogyan ugyan-csak ezek a viccek lefestik ôket) a lusta és tolvaj románokkal – szorgosak és sikeresek (mindezek bizonyítására lásd a honlapról válogatott, alábbiakban olvasható viccválogatást). A magyarellenesség kisebb méretű e viccek tükrében mint a cigányellenesség, a honlapon található, mintegy 50 romavicc zöme rasszista. Ugyanakkor jelentôs a viccmondók önkritikája is: több mint 70 vicc szól a butának és lustának tartott oltyá-nokról. A románok magyarellenes magatartása nem különbözik lényegesen Magyarország többi szomszédos népének ez irányú magatartásától.
            A közvélemény-felméréseken és a szociológiai tanulmányokon túlmenôen, e viccek két fontos jelenséget is megvilágítanak. Az egyik az, hogy a magyarellenességnek az antiszemitizmusból átvett technikái vannak, a viccek 15%-a zsidókról szólt eredetileg. A magyarellenes-ségnek (betolakodók, összeesküvést szônek, ügyesek, titkos ceremóniákat tartanak) antiszemita mintái vannak, így pl. a magyarok csúfneve, a „bozgor” hazátlant jelent oroszul (vö. bez gorod), és a zsidók diszkriminatív megnevezése volt a cári Oroszországban.
            Az említett viccekbôl leszűrôdô másik fontos jelenség az, hogy a románok számára a magyarellenesség jelképe és megtestesítôje Gheorge Funar, kolozsvári polgármester. A román nemzettudat erôteljesen mítoszokban, jelképekben fogalmazódik meg, a magyarok megítélése sem tapasztalati, kritikai alapon történik, hanem inkább közhelyek alapján.
            A Funar által képviselt, a ‘90-es években létrejött új típusú magyarellenesség rendkívül veszélyes, a nácizmusra emlékeztetô mechanizmusa az, hogy mesterségesen keltett hisztérikus hangulatban szélsôséges, elvetemült érzelmeket gerjesztenek, amire a fiatalság különösen fo-gékony. Az ilyen legutóbbi eset volt például az, amelynek során futballmeccsrôl hazatérô, felhevült román fiatalokat vezettek a kolozsvári magyar nagykövetség elé tombolni. Egyébként a jelzett honlapon lévô magyarellenes beütésű viccek többségének Funar a fôszereplôje.
            Tallózás a honlap tartalmából:
            Szélsôségesen magyarellenes viccek
1.         A kolozsvári városi tanács ülésén mondja az egyik tanácsos: Szerintem még kellene egy szobor a városba. Rögtön jönnek a javaslatok: Legyen az a román paraszt szobra! Legyen a népviseletbe öltözött paraszt szobra! Jobb kezében legyen egy vasvilla, és harcoljon a ma-gyarokkal! A bal kezében legyen egy kötél, hogy a magyarok lássák, mi vár rájuk! S hogy az üze-net világos legyen, a kötélen lógjon egy magyar! Egy pillanatnyi csend után megszólal Funar: Jó, de a magyart naponta cseréljük.
2.         Egy erdélyi úton nagy vértócsa. Hogyan jönnek rá a rendôrök, hogy az egy magyaré vagy egy kutyáé? Ha vannak féknyomok, akkor kutyáé.
3.         (zsidó eredeti) Funar haldoklik, köréje gyűlt a rokonság, kollégái a pártból. Utolsó kívánsága: Meg akarom változtatni a nevemet Funér Györgyre. A pártkollégák elképednek, és megkérdezik, miért akar magyar nevet, hiszen annyi éven át harcolt a magyarok ellen. – Inkább haljon meg egy magyar, mint egy román – vála-szolja Funar.
4.         János rendetlenkedik az ortodox templom körül. A pap mondja: Ha nem leszel fegyel-mezett, átkeresztellek Ionnak, és románt csinálok belôled. Mivel János továbbra sem fért a bôrébe, a pap átkeresztelte Ionnak. Hazaérve, János sorra elmondta az apjának, az anyjának, a testvéreinek: - Engem Ionnak hívnak és román vagyok. Azok pedig jól megverték. Egyedül maradva a kis János maga elé motyogja: - Csak tíz perce vagyok román, s ezek a büdös ma-gyarok máris bántanak.
            „Magyarbarát” viccek
1.         Egy román és egy magyar beszélgetnek. Azt mondja a magyar: – Amikor mi bejöttünk Erdélybe, senki nem volt itt. Minden olyan szép volt! Mire a román: – Te mafla! Mit gondolsz, ki lopta el a lovaitokat?!
2.             Többnemzetiségű csoport tagjai a nyelvek megtanulásának nehézségérôl beszélgetnek. – Szörnyű a francia nyelv – mondja a francia. – Képzeljétek el, mi azt mondjuk, bordó, és azt írjuk, hogy Bordeaux!  – Hát az semmi! – mondja az öreg székely. – Mi azt mondjuk, állomás, és azt írjuk, hogy „gara”.
3.             Kolozsváron János és Pista kocsmázni mennek. Futva közeleg feléjük egy úr: – Legyenek szívesek, mondják meg, hol van az állomás? –  kérdi románul. Mire János: – Mi nem tudni. –  Az úr továbbszalad, Pista pedig megkérdi:
– Te János, miért nem mondtad meg, hogy hol van az állomás? Lekési az az ember a vonatot!
– Hagyd csak! Azt mondják, hogy már 2000 éve itt vannak, tudhatnák, hogy hol van az állomás!
4.         A világ összes népei részt vesznek egy versenyen. Mivel a románok utolsók lettek, elkezdenek sírni. Megkérdezik tôlük, hogy miért sírnak? – Mert a magyarok megelôztek! – mond-ják egyszerre.
,, Magyar Jelen” Torontó, 2001. jún.         
 

Dövényi Nagy Lajos: Tarnopolból indult el...
 
            Dövényi Nagy Lajos (1906-1964) a legszámkivetettebb magyar írók egyike. Pedig a két világháború közti magyar próza egyik kiemelkedô művésze volt. Minden akkori jobboldali olvasó számára emlékezetesek maradtak novellái és regényei, de leginkább a Rajniss Ferenc szerkesztette „Magyar Futár” című képes politikai hetilap hasábjain 1942. augusztus 26-tól 1944. december 20-ig heti folytatásokban közzétett regénysorozata, a legendás hírű „Tarnopolból indult el... “
            Hogy ki is indult el Tarnopolból? Egy galíciai ortodox zsidó család fiúgyermeke, Brandstein Juda, az ô életútját ismerhetjük meg a regénybôl a tizenkilencedik század végétôl az 1930-as évek derekáig. 1911-ben, 18 éves korában elhagyta szülôhelyét, a galíciai gabonakereskedelem központját, a ma Ukrajnához tartozó Tarnopolt (ma Lvov), s batyuval a hátán, Magyarországra jött. Önálló mesterséget nem szerzett, mindig csak árut közvetített. Adósságba, kamatrabszolgaságba hajszolta a rutén és magyar parasztokat, hamis pálinkát mért nekik, hamisan tanúzott. Egy erdélyi nemesi családot földönfutóvá tett, az elsô világháború idején katonáskodás helyett papírtalpú bakancsot készíttetett a honvédeknek, amelytôl lefagyott lábuk a Kárpátokban. Miután Budapestre költözött, külseje, hétköznapjai már nem is emlékeztették szüleire és Tarnopolra, sôt egyenesen úgy viselkedett, mintha nem is Tarnopolból indult volna el. Levágatta pajeszét, kikeresztelkedett, majd végül felvette a Balassa vezetéknevet. Így lett Brandstein Judából Balassa Jenô. A fôvárosban már vállalati vezérigazgató és kormányfôtanácsos, „telekspekuláns”.
            Ha valaki nem ismerné eléggé a XIX. és XX. századi magyar történelmet, és benne a zsidóság szerepét, azt hihetné, hogy a regényben leírt jelenetek, alakok csupán írói túlzásokon alapszanak, tehát ez csak rémregény. Ámde aki csak egy kicsit is ismeri hazánk elzsidósodásának hiteles történetét, azon  fog megdöbbenni, mennyire valódiak Dövényi zsidó alakjai. Úgy írta le a tarnopoli zegzugos utcák, a kaftános, uzsorakamatból élô szatócsboltosok mindennapjait, mintha közöttük élt volna. Ugyanakkor a mai olvasó minduntalanul érezheti, hogy Brandstein Juda korántsem csupán múltidézô figura: mintha itt élne körünkben, valamelyik plaza vagy szupermarket fônökeként, bankigazgatóként vagy pártelnökként, aki – írónk szavait idézve – „sehova nem tartozik, voltaképpen barátai sincsenek, legfeljebb érdektársai, akikkel rövidebb, hosszabb idôre összefűzi a közös üzlet – s aztán vége”. De nemcsak Juda erkölcsi feslettségét és materialista mivoltát ismerhetjük meg a regénybôl, hanem a huszadik század elsô felének Magyarországát is, a zsidóság egészének a magyarságtól való lelki-szellemi idegenségét. Azon kívül aprólékosan bemutatja a keleti (askenázi) és a nyugati (szefárd) zsidóság egymás közötti hatalmi harcát, közismertebben az ortodox-neológ harcot. Zsidó alakjainak magatartásából arra következtethetünk, amit már Istóczy Gyôzô az 1870-es években világosan felismert: a beolvadás faji-élettani és, szellemi képtelenségére. A regény egésze ugyanakkor azt a mindmáig idôszerű történetpolitikai tanulságot hirdeti, hogy a fôként neológ zsidókból álló zsidó világpolitika vezéreivel (a “judeokraták”-kal) szembeni szellemi, erkölcsi és anyagi harc nemzeti önvédelem.
            Dövényit 1945. október 13-án „kötél általi halálra” ítélte a „Népbíróságok Országos Tanácsa”. „Háborús fôbűnös”-nek kiáltották ki a „Tarnopolból indult el...” miatt. Könyveit bezúzásra ítélték. Veres Péter közbenjárására 1946. január 7-én „államelnöki kegyelemben” részesült, így életfogytiglani börtönre, kényszermunkára módosult a halálbüntetés. (A baloldali bosszú azonban nemcsak ôt érintette, hanem az elítélt regényt grafikákkal kiegészítô művészeket is: egyetlen sort sem olvashatunk róluk művészeti lexikonjainkban.) Életének utolsó két évtizedérôl is csak annyit tudunk biztosan, hogy az 1956-os forradalom s szabadságharc idején kiszabadult a Markó utcai fegyházból, ámde a levert forradalmat követô megtorlás részeként visszakerült a rács mögé. 1963-ban kiengedték a börtönbôl. 1964-ben gégerákban hunyt Budapesten, a Zsidó Kórházban, hiányos orvosi kezelés következtében.18 évig ült e regénye miatt börtönben. Találóan írta róla újságíró kortársa, Fiala Ferenc: „Ha maga a Sátán jönne hozzám 18 évi kommunista börtön után, annak is lehajolnék és letörölném a port a sarújáról, és vizet hoznék neki, és ételt adnék neki, mert tudom, hogy mit szenvedett. De Dövényi nem Sátán, hanem egy magyar író volt.”
            A regény könyv alakban ez év júniusában került elôször a könyvesboltokba, a Gede Testvérek gondozásában megjelenô „Jobboldali Regénytár” című sorozat elsô köteteként. Ha Dövényit életétôl megfosztotta egy természetellenes hatalom, művétôl azonban senkit sem lehet tovább megfosztani. A lebilincselô ma-gyarsággal megírt regényt méltán tekinthetjük a zsidókérdés anyanyelvünk elszigeteltsége ellenére világ-irodalmi feldolgozásának.
 
(A kötet megvásárolható vagy postai utánvéttel megrendelhetô kiadójánál:
Gede Testvérek Bt.
1385 Budapest 62, Pf. 849.  • Tel.: 349-4552
Ára: 4800 Ft. – és minden jobb könyvesboltban.)                                                                      Ifj. Tompó László
 

Gede Tibor: Tisztelt Szerkesztôség!
 
            A Magyar Nemzet 2001. 07. 09-i számában helyt adtak Paskai László és Farkas Olivér közös nyilatkozatának, amely erkölcsi jó hírünket igaztalanul rombolja és amely jelentôs anyagi kárt okozott, ezért a tárgyilagos és pártatlan tájékoztatás, valamint az egyenlô elbírálás jogán kérjük, szíveskedjenek az alábbi válasznyilatkozatunknak teljes terjedelmében lapjukban helyet biztosítani.
Tisztelettel:             Gede Tibor
                                    Gede Testvérek Bt.
                                    1136 Bp. Hollán Ernô u. 37. Tel.: 349-4552
 
            Válasznyilatkozat az esztergomi prímás nyilatkozatára Kecskés Pál műve ügyében
            Megdöbbenéssel olvastuk Paskai László esztergomi prímás és Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatójának közös nyilatkozatát a Magyar Nemzet 7. hó 9-i, valamint az Új Ember 7. hó 15-i számában Dr. Kecskés Pál „A bölcselet története fôbb vonásaiban” című művének hasonmás kiadásával kapcsolatban. Nyilatkozatuk a kiadás elôzményeit, körülményeit elhallgatva s így a kiadót hamis színben, erkölcsi hitelét rontva tünteti fel, sôt felszólítja a könyvterjesztôket, hogy ne működjenek közre a mű terjesztésében, amellyel a kiadónak súlyos anyagi kárt szándékszik okozni.
            Mint minden könyvkiadásban jártas kiadó tudja, hogy az elhunyt szerzôk jogutódjainak felkutatása rengeteg idôt vesz igénybe, és nagyon sok esetben a ráfordított idô eredménytelenül jár. Ugyanis a jogutódok nagy többsége nem véteti magát nyilvántartásba a Szerzôi Jogvédô Hivatalnál, vagy külföldön él, és így tartózkodási helye ismeretlen, vagy már ôk is elhunytak.
            Dr. Kecskés Pál művének megjelentetését megelôzôen felkerestük a Szerzôi Jogvédô Hivatalt, ahol a szerzô jogutódai ez esetben sem voltak jegyezve. Ezt követôen megkerestük a szerzô számos volt tanítványát, ismerôsét és több intézményt is. Többek közt az Esztergom–budapesti Fôegyházmegyét és a Szent István Társulatot is. Érdeklôdésünk teljesen eredménytelenül járt. Mégis sikerült annyit megtudni, hogy sem az Esztergom–budapesti Fôegyházmegye, sem a Szent István Társulat nem Dr. Kecskés Pál jogutódja, hiszen ellenkezô esetben tudtak volna róla, és érdeklôdésünkre, különösen kiadási szándékunk tudatában (amit egyértelműen közöltünk) tudatták volna velünk. Még tanácsot sem tudtak adni, hogy mely lehetséges irányba folytassuk nyomozásunkat.
            Bár a Szent István Társulat közölte, hogy a jövôben szándékszik kiadni a szerzô műveit, de ez ránk döntô befolyással nem bírt, hiszen mi az 1943-as kiadást kívántuk kiadni, nem pedig az ugyan-csak általuk 1981-ben megjelentetett rövidített, a kor szellemének, politikai és pedagógiai elvárásainak megfelelô változatát.
            Az a puszta tény, hogy a Szent István Társulat adta ki 1943-ban elôször az általunk megjelentetett művet, sem az 1943-as, sem a jelenleg hatályos törvények nem biztosítják részükre a kizárólagos jogot a kiadványhoz közel hatvan év után. Sôt, a szándéknyilatkozat sem jelent kizárólagos jogot, ezzel bizonyára Farkas Olivér is egyetért.
            Miután nyomozásunk zsákutcába került, a Szerzôi Jogvédô Hivatal jogi tájékoztatása alapján két lehetôség állt elôttünk: vagy lemondunk a kiadvány megjelentetésérôl, vagy kiadjuk és a késôbbiekben esetleg jelentkezô jogutódokkal a megjelenés után rendezzük a jogi vonatkozásokat. Ez utóbbi lehetôség a kiadóknál jól ismert gyakorlat. A mű tudományos, pedagógiai és az általános műveltségi jelentôségére való tekintettel, mi az utóbbit választottuk, annak tudatában, hogy mindent megtettünk a jogutódok felkutatására és teljes mértékben jóhiszeműen jártunk el az ügyben. Mindezideig sem magánszemély, sem intézmény nem jelentkezett kiadónknál a jogutódlás ügyében. Különös módon az Esztergom–budapesti Fôegyházmegye és a Szent István Társulat sem, ami a fentiek következtében természetes és elvárható lenne a keresztény szellemiséget és erkölcsiséget képviselô egyházi hatóságtó,l és az ezt a szellemiséget terjeszteni hivatott kiadótól, ha az eltelt idô alatt a korábbi tájékoztatásának ellentmondó értesüléshez jutott, hisz a keresztény erkölcsiség szerint jóhi-szeműséget jóhiszeműséggel kell viszonozni, nem pedig rossz szándékkal.
            Az esztergomi prímás és Farkas Olivér a korábbiakkal ellentmondó nyilatkozata és magatartása számunkra teljesen érthetetlen, amelyre csak két lehetséges magyarázat adható: a kiadó vagy szándékos megtévesztés és félrevezetés áldozata a Szent István Társulat és az Esztergom–budapesti Fôegyházmegye részérôl, vagy (és mi ezt tartjuk valószínűnek) az esztergomi prímás és az Esztergom–budapesti Fôegyházmegye esett áldozatul a keresztény szellemiségben járatlan, kezdô, felelôtlen hivatalnokainak és tanácsadóinak.
            Ha Paskai László az általunk fent leírt körülményeknek figyelmesen utána jár, bizonyára be fogja látni, hogy a méltányosság és a keresztény tisztesség megköveteli az erkölcsi jó hírünket romboló és jelentôs anyagi kárt okozó nyilatkozatának visszavonását a sajtóban.
            Mindettôl eltekintve mi továbbra is várjuk a jogutód vagy jogutódok jelentkezését (legyen az bárki vagy bárkik) a kellô dokumentációval, hogy az ügyet a keresztény erkölcs és törvény szellemében rendezni tudjuk.
Gede Tibor
Gede Testvérek Bt.vezetôje