Tőkés: tömeges méretű kellemetlen
magyarellenes hangulat egész Romániában
A romániai magyar kisebbség helyzete húsz
évvel a rendszerváltás után sem mondható
optimálisnak - véli Tőkés László. Az Európai
Parlament romániai képviselője erről abban a
cikkében ír, amely a Mladá Fronta Dnes című cseh
liberális napilapban jelent meg szombaton.
"Ha valaki azt a következtetést kívánná levonni,
hogy a majdnem kétmilliós romániai magyar
kisebbség helyzete optimális, gyorsan
helyreigazítom. Kitartva a hibás következtetések
mellett lényegében ugyanis csak azt a téves
hivatalos román magyarázatot támogatja, hogy a
kisebbségi kérdés országunkban (Romániában)
egyszer s mindenkorra megoldott" - írja Tőkés a
Szabadságom húsz éve című sorozat legújabb
részében.
Szerinte Románia sosem teljesítette azokat a
kötelezettségeket, amelyeket a kisebbségekkel
kapcsolatban az első világháború utáni
békeszerződésekben vállalt. Tőkés azt állítja,
hogy a romániai magyar kisebbség csalódott, mert
a rendszerváltás utáni sorsa nem úgy alakult,
ahogy azt elképzelte. "A magyar kisebbségnek az
autonómiához való egyetemes joga román területen
a román nacionalisták össztüze alatt van" -
mutatott rá a református püspök.
Hozzátette, hogy ezen a területen a
kormánypárti, az ellenzéki és a nacionalista
pártok között szinte nincs különbség. Egész
Romániában, a társadalom összes rétegében
sikerült "tömeges méretű kellemetlen
magyarellenes hangulatot" kelteni, amely csak az
utóbbi időben mérséklődött egy kicsit. A püspök
szerint a magyar kisebbség problémáit csak
szélesebb európai összefüggésekben lehet
megoldani.
Tőkés azt állítja, hogy Kelet- és Nyugat-Európa
között továbbra is jelen van a "virtuális
berlini fal", a kelet-európai országoknak máig
nem sikerült felszámolniuk a kommunista
rendszerek örökségét, s a kommunizmus és a
demokrácia közötti küzdelem vérontás nélkül
ugyan, de folytatódik.
(MTI, Mediatica.ro)
***
www.nemzetihirhalo.hu *************
A nyelvtörvény és a nemzetiségi oktatás
kérdéséről
2009. augusztus 1. szombat, 15:07
ÚjSzó
A más nemzetiségűek részei az adott ország
kulturális örökségének, és saját kisebbségi
kultúrájuk hozzájárul az ország kulturális
egyediségéhez
A nemrég elfogadott s most Gasparovič elnök
aláírásával is hitelesített nyelvtörvény aligha
értékelhető másként, mint a kormánykoalíció
nacionalizmusának újbóli megnyilvánulásaként, a
nemzetiségi kártya ismételt kihasználásaként.
Cinikus módon nem törődnek azzal, hogy a
nyelvtörvény a szlovák-magyar kapcsolatokban
tovább mélyíti a válságot, s csak indulatokat
gerjeszt.
Ezzel nyilván szavazatokat akarnak nyerni a
közelgő választásokon, miközben váltig
bizonygatják, hogy a szlovákiai nemzetiségeknek
átlag feletti jogaik vannak, és a törvény nem a
szlovákiai magyarság ellen irányul. Miként
tették ezt nemrég a magyar nyelvű tankönyvek
elleni támadás során is.
A következőkben néhány, a fejlett demokráciákban
alkalmazott kisebbségi oktatási modellt mutatok
be, melyek talán példaként szolgálhatnának a
kisebbségi jogok és a kisebbség anyanyelve
használatának alkalmazásában. Svédország 8,9
millió lakosa közül a hivatalos adatok szerint
1,4 millió, azaz 15% az idegen eredetű, főleg
finn, lengyel, török, arab, szerb és spanyol. A
svéd parlament, a Riksdag már 1975-ben elfogadta
a bevándorlókról és a kisebbségekről szóló
törvényt, amely kimondja, hogy joguk van
anyanyelvükön tanulni, és a svédet mint idegen
nyelvet kell oktatni nekik. Ez a modell tehát az
ország területén élő nemzetiségiek számára
biztosítja a művelődést és a tanulást saját
nyelvükön, azt a célt követve, hogy elsajátítsák
mind a két nyelvet, emellett az iskolák számára
kötelezővé teszi a saját kulturális hagyományaik
ápolását.
A svéd rendszer a következőképpen áll össze:
1. egy átlagos svéd osztályban az etnikailag
különbözőtanulók hetente 1-2 órát a saját
anyanyelvük tanulásával töltenek;
2. léteznek olyan osztályok, melyekben az
etnikum nyelvén oktatnak;
3. kevert osztályok, külön tanárral az eltérő
etnikum részére;
4. előkészítő osztály a bevándorlók számára. Ha
a diáknak nehézségei vannak a svéd nyelv
elsajátításával, joga van kiegészítő órákra.
Ebben az esetben, ha azonos etnikum 5 diákja van
egy osztályban, joguk van az anyanyelvi
oktatásra (a lappok és a romák esetében még
kevesebben is elegendőek).
A Riksdag 1985-ben elfogadott törvénye alapján a
bevándorlók és az ország területén élő
kisebbségek az iskolarendszer minden szintjén
jogosultak az anyanyelvi oktatásra.
Norvégia 4,4 millió lakosának a 95%-a norvég. Az
ország iskolarendszere az itt élő 20 ezer lapp
és a 12 ezer finn szempontjából érdekes. Az
állam garantálja a lappoknak az oktatás keretén
belül nemzeti hagyományaik, kultúrájuk és
nyelvük megőrzését. 1976-ban megalapították a
lappok művelődéséért felelős bizottságot,
amelynek feladatai közé tartozik az oktatás
felügyelete is. Az ország törvényhozása 1998-ban
elfogadta a 61. számú törvényt az alap- és
másodfokú iskolákról, amely kötelezővé teszi az
anyanyelvű oktatást a fent említett
nemzetiségiek számára minden településen. A
törvény értelmében, ha a nemzeti kisebbségi
diákok száma eléri a 10 főt, kötelesek
biztosítani számukra az anyanyelvi oktatást a
lapp járásokon kívül is, még abban az esetben
is, ha közben 6 főre csökken a számuk. Ezenkívül
azt is előírja a törvény, hogy számukra az
anyanyelvükön írt tankönyveket biztosítsanak, a
középiskolai tanulmányaik alatt is.
A két részletesebben bemutatott
iskolarendszerhez hasonló működik a nálunk
többet emlegetett, ezért talán ilyen téren is
ismertebb Finnországban, de Svájcban és
Hollandiában is. Mindegyik ország nagy hangsúlyt
fektetett a nemzeti kisebbségek oktatására,
kultúrájuk megőrzésére abból a megfontolásból
kiindulva, hogy a más nemzetiségű emberek az
adott ország állampolgáraiként részei az ország
kulturális örökségének, és saját kisebbségi
kultúrájuk hozzájárul az ország kulturális
örökségéhez, sokszínűségéhez és egyediségéhez.
(...)
A fentiekből is kitűnik, hogy a fejlett
demokráciával rendelkező országok arra
törekednek, hogy a kisebbség tagjait kellőképpen
fel tudják készíteni a tudás befogadására
anyanyelvükön, nem kényszerítik rá
állampolgáraikra a többség nyelvét, ezzel is
csökkentve a feszültséget a különböző nemzetek
között.
A hibrid tankönyvekkel, a hamarosan hatályba
lépő nyelvtörvénnyel Szlovákia teljesen
ellentétes irányba indult el. Az elfogadott
intézkedések sajnos nemcsak nyelvi káoszt
okoznak a nemzetiségi tanulók fejében, hanem a
tanulmányi eredményeket negatívan befolyásoló
hatásuk is van. Merre tart a szlovákiai
kisebbségi oktatás? Mintha a második világháború
utáni sztálini módszert alkalmazná: akkor ugyan
kitelepítésekkel is ráerősítve (a krími
tatárokat például a Fekete-tenger mellől a
Szovjetunió szibériai területeire deportálták,
hogy a csehszlovák történéseket most ne is
említsem), de az volt a cél, hogy a
nemzetiségeket megfosszák kulturális és nemzeti
identitásuktól. Ez szerencsére nem sikerült.
Hasonlóan vallottak kudarcot a 19. századi
magyar kísérletek a szlovákok magyarosítására:
összekovácsolták a szlovák hazafiakat, akik
ellenszegültek a központi magyar kormány
intézkedéseinek. Nem segített a szlovák iskolák
bezárása, sem a hivatalokban előírt magyar nyelv
használata. A szlovák nemzet megőrizte
identitását, kultúráját; minél erőszakosabb volt
a központi kormányzat, annál nagyobb lett az
ellenállás is.
Az egységes Európában nem kisebbségeket
korlátozó intézkedésekkel kellene felhívni
magunkra a figyelmet, hanem tanulnia történelem
és más nemzetek példájából, akik büszkék az
országukban élő kisebbségekre, és saját
kultúrájuk szerves részének tekintik az ott élő
nemzetiségek kultúráját és nyelvét, mindent
elkövetve annak megőrzéséért.
(SIDÓ ZSOLT)