ONLINE HÍRSZOLGÁLAT
www.szittya.com/hirek.htm
MAGYARORSZÁG
ÉS A HABSBURGOK
Balogh Sándor, Ph.
D.
Prof
Emeritusz,
MTA külső köztestületi tag
Pár éve írtam egy tanulmányt, KÖZTÁRSASÁG
VAGY KIRÁLYSÁG cimmel, ami megjelent az MVSZ által kiadott Magyarságtudományi
Tanulmányok kötetben.
Tanulmányomban érveltem, hogy a királyság nem csak azért jobb, mert a mi
különleges „beavató” koronánkkal való megkoronázás külön kegyelmekkel jár az
ország javára, hanem azért is, mert míg a választott országos tisztviselők, így
a Köztársasági Elnök is, csak választóit, azaz az ország határain belül élő
polgárokat képviseli, a koronázott király az egész nemzetnek, illetve a Szent
Korona összes népeinek a feje. Ez a szempont különösen fontos ma, amikor a
nemzet több, mint egyharmada él az ország határain kívül.
A
dolgozatban elemeztem Szabó Dezső népi író 1937-ben irt tanulmányában, “A magyar
trón problémája és Ausztria,” ezt írta: „A Habsburg uralom gyógyíthatatlan
sebeket és károkat okozott a nemzetnek ahhoz, hogy szóba jöhessenek mint
uralkodó ház.”
A
királyságnak, és azon belül a Habsburg lojalista mozgalomnak egyik élharcosa
volt Dr. László András, 'Kard-Kereszt-Korona Szövetség' alapítója, aki a
Wikipediában közölt életrajza szerint úgy cserélgette vallásait, mint más ember
a koszos zokniját.
Az interneten megjelent folyóirat sorozata 1997. december 21-től 2001.
szeptember 23.ig nyolc kötetben jelent meg, és számos író munkáját tartalmazza.[1][1]
László András egyik írásában így mutatkozik be: „Előre bocsátjuk,
hogy a végletesen elkötelezett Habsburg-Lothringen-párti szukcesszionális
monarcho-legitimizmus tántoríthatatlan hívei voltunk, vagyunk és leszünk.”[2][2]
2002 után nem találtam tőle publikációt, és a Wikipédián megadott honlap címe
nem jön be. Azonban a Habsburg lojalista mozgalom egyre erősödik, így szükséges
történelmi, politológiai és valláserkölcsi szempontból reagálni rá, és tiszta
vizet önteni a pohárba.
Lehet, hogy félreértem, hogy van egy mozgalom, amely a Habsburg házat, a
katolikus Egyházzal való kapcsolata miatt, a korona szakralitásával és a
szakrális királysággal kapcsolják össze. Vannak mások, akik a történelmi
hagyományok alapján érvelnek, hogy a Habsburg családnak valamiféle „öröklött
joga” lenne a magyar királyságra. Mások más alapokon lojalisták.
Az első érvet könnyű megválaszolni. Igaz, hogy a Habsburgok védték a
katolicizmust a protestantizmus ellen, azonban, legalább is nálunk, sok esetben
a Habsburgok által gyakorolt politikai elnyomás elleni szembenállásnak, főleg a
’cuius regio, eius religio’ elv alapján, volt vallási vetülete, akárcsak
napjainkban Írországban. Ha a Habsburgok nem nyomták volna el a magyarságot,
kisebb lett volna a protestáns térhódítás. Ausztriában még 1971-ben is 87.2%
volt a katolikusok aránya, annak ellenére, hogy a reformáció német
nyelvterületen indult el! Ezzel szemben Magyarországon 68% a katolikusok aránya,
és 27% a protestánsoké!
Így, a Habsburgok tulajdonképpen nem az Egyházat védték, hanem saját,
gyarmatosító hatalmukat, ahogy ma az angolok sem a protestáns vallást védik
Írországban, hanem az angol megszállók érdekeit. Ha a Habsburgok nem lettek
volna elnyomók, a protestantizmus nem lett volna olyan népszerű Magyarországon.
A
történelmi jog kérdése érdekesebb. Először is, a kor és a Habsburg család
hagyományai szerint, Ferdinánd gyűjtögette az országokat, mint királyi
birtokokat, ami teljesen idegen volt a szentistváni szellemtől és a magyar
koronatantól. Gyakori volt, hogy egy személy több országnak volt királya, ami
kétféle képen történhetett: hódítással, vagy házasság, esetleg szabad választás
révén.
Bár elvben a szuverenitás elve alapján egy királynak az országai mind egyenlők
és függetlenek, az elvet gyakran megsértették. Ez történt a Habsburgok alatt is.
Habsburg Miksa, Német Római császár, 1515-ben házassági szerződést kötött II:
Ulászlóval, hogy egyik unokája majd feleségül veszi Annát, Ulászló feleségét,
illetve II Lajos húgát. Az esküvő 1521-ben történt.
Lajos halála után két jelölt volt a trónra, Habsburg Ferdinánd sógor, és
Szapolyai János. A két jelölt közt két részre szakadt a nemesség. A köznemesi
párt
Szapolyai Jánost választotta János néven királyává, míg az Udvari
Párt Ferdinándot kiáltotta ki uralkodóvá a pozsonyi országgyűlésen. Ferdinánd
hívei abban bíztak, hogy királyuk bátyja és más országai segítségével majd
végleg legyőzi a törököket. Mindkét jelöltet meg is koronázták, és az eredmény
polgárháború lett, ami a törököknek kedvezett, és az ország három részre
szakadásával végződött.
Még ha elvetjük is a népszerű feltételezést, hogy II. Lajos gyilkosság áldozata
lett, nem volt lehetőség egy bölcs salamoni döntésre, ugyanis mindkét
királyjelölt hajlandó volt inkább tönkretenni az országot, mint a hatalomról
lemondani. Inkább voltak hajlandók az országot feldarabolni, ahogy a hazug anya
is hajlandó volt elfogadni Salamon ajánlatát a csecsemő kettévágásáról inkább,
mint hogy az igazi anyáé legyen. Eszerint egyik sem az ország javát akarta, csak
az ország birtoklását. Ahelyett, hogy közös ellenállást szerveztek volna a török
ellen, hajlandók voltak az ország nagy részét feláldozni, hogy az ország
töredékét megtartsák.
Míg nálunk a koronatan alapján a szakrális királyságban a király és a nemzet
viszonyát a fej-törzs viszonyához hasonlítjuk, vannak országok, ahol inkább a
házastársak, azaz a férj-feleség példáját használják.
A
Habsburg uralkodók esetében egyik hasonlat sem kielégítő. Szakrális király
helyett, aki Isten és a nemzet közti összekötő, és szinte természetfeletti
jellegű nemzetközösséget hoz létre, míg a Habsburgok inkább abszolutista
uralkodók voltak, akik a nemzettől elkülönülve, egy idegen fővárosból, nagyjában
idegen tanácsadókkal és ügynökökkel, idegen érdekeket követve, törvényeinket
gyakran felrúgva kormányoztak, vagy inkább uralkodtak az ország felett. A
Wikipedia szerint a Spanyolországban nevelkedett Ferdinándnak a hispániai
abszolút királyi hatalom volt természetes. Ezért például mikor megkapta
bátyjától Belső Ausztriát, azzal kezdte uralkodását, hogy fél éven belül
kivégeztette a bécsújhelyi magisztrátus választott tagjait, és a saját öttagú
titkos Tanácsot ültetett helyébe, amely később is fontos szerepet játszott a
Habsburgok uralkodásában.
A
férj-feleség példa ugyancsak nem alkalmas, legfeljebb mint egy bigamista, vagy
inkább polygamista elrendezés. Ferdinánddal kezdve, a Habsburg uralkodók
Magyarországon kívül több más ország és tartománynak voltak a fejei. Ferdinánd
rossz példával kezdte. Nem szerelemből házasodott össze a magyar nemzettel,
hanem a hozományért! Magyar királlyá koronázásakor már vagy fél tucat ország,
tartomány, hercegség és fejedelemség ura volt. A Habsburg dinasztia azóta is az
országot, mint hozományt kezelte, amely felett mint férj, a feleség jogait
a saját birtokához semmibe véve, uralkodott és saját birodalmi céljainak
előmozdítására használta, anyagilag és szellemileg kizsákmányolta. Mikor a
kihasznált és halálra gyötört feleség ez ellen tiltakozni próbált, nem csak a
többi feleséggel támadott a szerencsétlenre, hanem saját gyermekeit illetve
nemzetiségeit lázította fel ellene. A család egyetlen tagját, Rudolfot, aki
szerette a magyarokat, Ferdinánd cseh szövetségeseivel meggyilkoltatta, majd az
ország feldarabolásáról készített terveket, amit a csehek Trianonban juttattak
érvényre szabadkőműves szövetségeseik által.
Így a bibliai elv, hogy „férjek, szeressétek feleségeteket, és feleségek,
engedelmeskedjetek férjeteknek,” soha nem tudott megvalósulni. Minden esetben
inkább az történt, amitől a Biblia óv: „nem lehet két úrnak szolgálni!”
Magyarország mindig a szenvedő alany volt ebben a polygamista elrendezésben.
Mindig mi hoztuk az áldozatot a Habsburg és az osztrák érdekekért. Háborúkba
keveredtünk, területeket vesztettünk, míg végül Trianon után, óriási áron, végre
megszabadultunk ettől az áldatlan helyzettől.
Akik most újra Habsburg uralomról és Habsburg előjogokról beszélnek, nem csak a
szakrális királyság elvét tapossák sárba, hanem jogot teremtenek egy ránk
erőszakolt, több évszázados jogtalanságból. Áttekintve egy fél évezred
történetét, nem látok semmi jogalapot egy újabb Habsburg uralom létrehozására.
Így teljes mértékben igazoltnak látom Szabó Dezső álláspontját a Habsburg család
kizárására.
Azonban az utolsó fél évszázad történelme sem szolgáltat mentő okot. Egyedüli
mentő ok lenne, ha lett volna olyan Habsburg utód, aki szerelemből kiáll
nemzetünk, mint egy szeretett jegyes mellett, legalább a második világháborút
követően egy igazságosabb békéért, a magyar lakta területek visszacsatolásáért,
vagy azóta küzdött volna az őket is kizáró Trianoni diktátum
revideálásáért. Vagy ha már a kommunista uralom alatt magára hagyták a nemzetet,
legalább a Rózsadombi Paktum megvalósítása ellen foglaltak volna állást. De még
az EU-ba való belépésnél sem foglaltak állást egy igazságosabb szerződés
kiharcolásáért. Nem álltak ki sem a tankok, sem a bankok ellen! Egy szóval, nem
ismerek Habsburgot, aki a magyarságszeretetéről lenne híres, és kiérdemelné a
magyar trónt.
Így Szabó Dezső álláspontja véglegesnek és visszavonhatatlannak tűnik. Nincs a
Habsburg családnak olyan tagja, aki kiérdemelné Szent István Koronáját.
Elegünk volt a Habsburgokból!
Sajnos, az utolsó hatvan évben új vezetőink sem gazdálkodtak jobban ősi
hozományunkkal. A másik ránk erőszakolt elnyomó vezető réteg még jobban
elherdálta nemzeti vagyonunkat, tehát ezektől is szabadulni kell, legalább
puszta létünket menteni, ami csak egy szakrális királyság alatt valósulhat meg.
Ha túl akarjuk élni a jelen sanyarú helyzetet, a ránk erőszakolt köztársaságot
is le kell vetkőznünk. Ha lesz valaha is egy királyunk, kell, hogy az szakrális
király legyen, aki szereti a nemzetet!
Tihany, 2011, szeptember 8, Kisboldogasszony ünnepén.