ONLINE HÍRSZOLGÁLAT
www.szittya.com/hirek.htm
FELHÍVÁS !
TISZTELETTEL FELKÉRJÜK
A HUNGÁRIA SZABADSÁGHARCOS MOZGALOM TAGSÁGÁT ÉS A SZITTYAKÜRT TÁBORÁT
HOGY TÁMOGASSÁK RADICS GÉZA BAJTÁRSUNK ÖNFELÁLDOZÓ CSODÁLATOS MUNKÁJÁT AMIT MÁR
ÉVEK ÓTA
FOLYTAT. MINDEN SEGITSÉGET KÖSZÖNETTEL VESZÜNK.
Kedves
Magyar Testvérek!
A múlt év
áprilisi választása után felröppent a reménykedés, hogy vége a tolvajok
uralmának, és megkezdődhet az ország újjáépítése. Sok jó dolog történt, de
vannak aggasztóak is. Jómagam leginkább azt figyelem, hogy mit remélhetünk az
oktatás területén, mert végső soron egy új építőjellegű tananyag dönti el, hogy
lesz-e magyar jövő vagy nem. Az oktatásügyi államtitkáról sok jót hallottam, de
egyes jelek arra mutatnak, hogy vele is az történik, ami történt Andrásfalvy
Bertalannal az Antall-kormány idején. Szomorú, hogy a legtöbb kárt – úgy tűnik –
a FIDESZ-en belüli gáncsoskodók teszik, de semmi jót nem várhatunk az Akadémia
szintjéről se.
Egy budapesti
ismerősöm megküldte Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár részére a könyveimet,
azt remélve, hogy lesz valamilyen hatásuk az új tankönyvek megírására. Egy
középiskolai tanárnőismerősöm Görbe László atya részére küldte meg e könyveket,
aki részt vesz a Nemzeti Alaptanterv kidolgozásában. Hogy lesz-e foganatja azt
majd a jövő eldönti. Jómagam, reményeimet nem túl messzire röptetném. Nagyon
komoly az ellenszél a FIDESZ-en belül is, hogy ne is említsem tudatos
ellenségeinket, akik ma is számos kulcshelyet töltenek be. Azonban, a
legnehezebbnek a bejegesedett dogmák feltörése mutatkozik. Íme a példa:
A múlt
szeptemberben vettem egy történelemkönyvet az ötödikesek részére, melyet
2004-ben a Mozaik Kiadó Szegeden jelentetett meg. A könyvet Dr. Horváth
Andrea főiskolai adjunktus és Horváth Levente Attila tanár írták. A lektorok Dr.
Hoffmann Zsuzsanna egyetemi docens, Dr. Puskás Ildikó tanszékvezető egyetemi
tanár, Hammer Márta szakvezető tanár, Dr. Hegyi W. György egyetemi adjunktus és
Molnár László szakvezető tanár voltak. A könyv 2005-ben megkapta a Szép
Magyar Könyv verseny díját. Az alábbiakban röviden felvázolom, mit kellene
másképp írni ahhoz, hogy valóban alkalmas legyen az ifjúság nemzeti szellemben
való nevelése céljából. A könyv egyébként, továbbra is a FELTÉTELEZETT finnugor
származáselméletre épít:
A 134. oldalon
„A MAGYAR TÖRTÉNELEM KEZDETEI”-t a következőképp vezetik be:
„A fejezet
népünk korai történetével foglalkozik, és végigköveti azt a vándorlás kezdetétől
egészen a honfoglalásig. E hosszú és sok titkot rejtő korszak feltárásához
segítségül kell hívnunk a magyar mondákat, a régészetet, a nyelvészetet és az
írott forrásokat is. A honfoglalás korából jól ismerjük őseink öltözékét,
viseleti tárgyait, fegyvereit, de még mindig keveset tudunk mindennapi
életükről. Nomád állattenyésztő, vándorló életmódjuk mellett már megismerkedtek
a földművelés egyes elemeivel is. Továbbra is vadásztak, és gyakran indultak
zsákmányszerző kalandozásra más népek ellen.”
(Megjegyzésem:
E szó
„honfoglalás”,
nem szerepel egyetlen középkori krónikánkban se. A hunok „második bejöveteléről”
írnak. Belső ellenségeink erről nem akartak és nem akarnak tudni s ezzel az
elsőbbséget más népeknek ajándékozzák. A „honfoglalás” tanításával kizárják,
hogy Árpád népe megjelenése előtt a Kárpát-medencében magyarok is élhettek.
A
„zsákmányszerző kalandozás” említésével pedig, mindjárt a bevezetőben
megkezdik Árpád népének és a magyarság leértékelését. Ennek nagy, és káros
hatása van a képlékeny ifjak tudatának kiművelésben, és lelkületük
megsebzésében. Mit jelent az, hogy „kalandozás”? Nekem annyit,
mint céltalan bolyongás. Nézzük mit ír Dienes István A honfoglaló
magyarok (Corvina, 1974) című könyvében, melyben a szerző kifejti
nézeteit a X. századi magyar hadjáratokkal kapcsolatban. Dienes megállapításai
figyelemreméltóak, mert nagyon jól bemutatja Árpád népének politikai
tájékozottságát. Íme:
„A magyarok első, Német Lajos király országát sújtó betörésekor (862) Hincmar,
Reims érseke már sejtette, hogy keleten új, félelmetes ellenség tűnt fel. A
magyarok már ekkor, még a régi szállásterületről kiinduló vállalkozásaik során
felismerték, hogy Európa akkori feudális széttagoltságában nem képes szervezett
ellenállásra, sőt a hatalmi villongások szinte kínálják számukra a
hadivállalkozások lehetőségét. Minden alkalmat felhasználtak, hogy ne idegen
portyázóként, hanem egyik vagy másik fejedelem oldalán, szövetséges seregként
vegyenek részt a kor küzdelmeiben.”.
„A pogányokkal kötött szövetségért széltében kárhoztatják ugyan Arnulfot, de a
vitéz és sokáig legyőzhetetlennek tartott magyar csapatokat hercegek és püspökök
mégis újra és újra segítségül hívják egymással folytatott viszályaikban.
Itáliában Berengár király köt velük békét a brentai vereség után (899), s
az ő példája ugyanúgy gyakorlattá válik Itáliában, mint Arnulfé Németországban,
sőt maga X. János pápa is igénybe veszi a magyarok szolgálatait.”.
„Vayai Szabolcs a magyarok kalandozásainak első korszakát elemző könyvében
számos bizonyságot szolgáltat: a kalandozók meglepő politikai tájékozottságról:
csapataik mindig ott és akkor tűnnek fel, ahol és amikor a körülmények számukra
a legkedvezőbbek.”.)
137. oldal:
„Ezt követően az avarok telepedtek meg a Kárpát-medencében. Ázsiából menekültek
ide. Kiválóan nyilazó lovas népként ismerték őket. Félelmetes hadi erejüket
annak is köszönhették, hogy „feltalálták” a kengyelt.”
(Megjegyzés: Ha
„félelmetes katonai erejük” volt, akkor miért kellett „menekülni” nekik? Úgy
látszik az ilyenfajta beállítás a magyar és rokonnépek történetének velejárója.)
139. oldal:
„Az ősmagyaroknak és nyelvrokonainak az Urál hegység középső részén lehetett a
közös lakóhelyük.” („Lehetett”, tehát feltételezik, de a
következő bekezdésben már így írnak:)
„Később a
finnugorok szétvándoroltak. Az ugorok az ősmagyarokkal az Ob folyó vidékére
költöztek.”
(Itt már
nincs bizonytalanság. Pedig, ha feltételezésről van szó, akkor illene egyéb
lehetőségeket is megemlíteni, amit meg is tesznek a 140.
oldalon ilyen lekezelően, s többé nem esik szó róluk:)
140. oldal:
„Sokan úgy vélték, hogy „előkelőbb” ősöket kell keresni a magyarság számára,
például a sumerokat vagy a hunokat.”
141. oldal:
„Őseink saját elnevezése akkor alakult ki, mikor kiváltak az ugor népek közül.”
(Ebben sincs bizonytalanság, de ha nincs forrásanyag, akkor honnan tudják,
hogy mikor alakult ki „saját elnevezésünk”?.)
143. oldal:
„A magyar őshazának a magyar népnév kialakulásának helyszínét, a Dél-Urál
vidéket tekintik. Feltételezések szerint a magyarok innen a Volga és a Káma
folyók találkozásához költöztek.”
(Itt ismét
visszaléptek a „feltételezéshez”.)
144. oldal:
„A bolgár-török letelepedett, földművelő, állattenyésztő életmódja mintául
szolgált a magyarságnak. Török eredetű szavaink többsége ekkor került
nyelvünkbe.”
(Kiváló
példája a beágyazódott beállítottságnak. Mindig csak átvevők, átadók soha nem
lehetünk Sőt, annak lehetősége se merül fel, hogy ezek némelyikét közös szónak
lehetne tekinteni. „Merjünk kicsik lenni.”)
145. oldal:
„Gyakran indítottak zsákmányszerző hadjáratokat is. Ezeknek a megszervezése és
végrehajtása csak úgy volt lehetséges, ha a törzsek szoros szövetségben, egy
vezetővel az élükön vonultak hadba.”
146. oldal:
„Többször is harcoltak idegen uralkodó felkérésére szövetségesként. Ilyenkor a
fizetségük az volt, hogy részesültek a zsákmányból.”
(Igen. Ezt
kellene részletesebben kifejteni, mint
Dienes István tette, és nem a „zsákmányszerzést” emlegetni. E
hadjáratok szövetségben, és megfontolt politikai céllal történtek. Feladatuk az
volt, hogy minél több kárt tegyenek az ellenség területein. Ezzel gyengítsék.
Itália királyával, Berengárral azért kötöttek 20 éves szerződést, hogy ezzel
akadályozzák a német császár igyekezetét, aki Német-Római császár szeretett
volna lenni. Ami pedig a „honfoglalást” illeti, arról Padányi Viktor azt írja,
hogy indulásuk előtt szövetséget kötöttek az akkori világ két nagyhatalmával:
Arnulffal, a frank császárral és Bölcs Leóval, a bizánci császárral. Árpád
hadait a bizánci hajók szállítottá fel az Al-Dunán, ahol megütköztek a bolgárok
főerőivel. Dunántúlt pedig éppen e szövetség tiszteletben tartása miatt nem
foglalták el. 899-ben meghalt Arnulf. Az új császár nem volt hajlandó
meghosszabbítani a szövetséget, ekkor Árpád hadai átkeltek a Dunán.)
A magyarság
jövője és érdekei azt követelik, hogy ifjúságát magyarrá nevelje, melyhez az
iskolai tananyagot úgy kell/kellene megírni, hogy az lelkileg építő, és ne
romboló legyen. Ha azt nézzük, hogy e történelemkönyvet öt (5) lektor hagyta
jóvá, akkor leszögezhető, hogy dogmává merevedett tételekkel állunk szembe,
amelyeken nagyon nehéz lesz változtatni. Márpedig, ha élni akarunk, akkor
változtatni kell. Ezt csak az építő és alkotószellemben írt tankönyvek
alkalmazásával tudom elképzelni, amire – sajnos – nem nagy esély van.
Az
egyetlen lehetőséget abban látom, hogy közadakozásból ki kell adni egy
„kiegészítő tankönyvet”, amelyet a lehető legnagyobb számban kell az ifjúság
körében, valamint magyarérzelmű tanárok segítségével az iskolákban is
terjeszteni. Egy ilyen könyvet elkészítettem, melynek kiadásához minden
támogatást előre is köszönök.
Az
adományokat a Szabad Magyar Református Egyház nevére, és Radics Géza címére
kérem: 15112 LaVergne Ave. Oka Forest, IL. 60452-2340
Testvéri
üdvözlettel…..
Radics Géza