ONLINE HÍRSZOLGÁLAT
www.szittya.com/hirek.htm
Rákosi belátta, a csendőröket nem lehet átnevelni
A Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945 májusában rendelettel
megszüntette a Magyar Királyi Csendőrséget. Ezzel mintha vége is lett volna. A
testület még élő tagjai és a csendőrség történetének kutatói azonban azóta is
tovább küzdenek a csendőrség becsületéért.
Szakértők mondják, kevés szervezet volt a magyar történelemben, amit olyan
radikális módon számoltak fel, majd vádoltak meg a legkülönfélébb módokon, mint
a Magyar Királyi Csendőrség. Az új rendszer, benne a belügyi tárcát vezető
kommunistákkal, felismerte, hogy a csendőrség tagjai átnevelhetetlenek, tehát
senkit sem szabad átvenni közülük az új honvédségbe, illetve az új rendvédelmi
szervekbe.
"Rákosi és környezete pontosan tudta, hogy a csendőrség volt a háború előtti
állam leghűségesebb támasza, ezért csak egyetlen sors juthat neki, a
megsemmisítés" - mondta Parádi József, a Szemere Bertalan Magyar
Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság elnöke. Szavai azon a konferencián
hangzottak el, amelyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Szemere
Bertalan Társaság rendezett a csendőrség megalakulásának 130. évfordulóján,
február 14-én.
Többféle formát kapott az előbb említett megsemmisítés. Egyrészt az új rendszer
igyekezett "levadászni" és megbüntetni minden csendőrt.
"Öt és fél évet töltöttem hadifogságban, amikor pedig hazajöhettem végre, kaptam
itthon tizenkét évet, csak úgy, semmiért" - magyarázta a kilencvenkét éves
Fráter János, egykori csendőr főhadnagy.
A "levadászások" mellett beindult a testület erkölcsi lejáratása is, aminek a
centrumába a brutális, korrupt és zsidógyűlölő, deportáló, cigányüldöző csendőr
került. Aki ráadásul puccsra készült Horthy Miklós kormányzó ellen, és harctéri
kegyetlenkedéseivel még Sztálin figyelmét is felkeltette. Mai napig tart a
lejáratás folyamata. Ennek egyik eredménye az, hogy az új csendőrség
létrehozásának puszta gondolata is hisztérikus rohamot vált ki a politikai
baloldalon. De sok jobboldali politikusnak sem tetszik, már a név miatt sem. Nem
véletlen, hogy a leendő magyar rendőrtiszteknek továbbra is tilos oktatni a
csendőrség történetét a főiskolán.
Csak a rend számított
A konferencia nem csak a Magyar Királyi Csendőrség történetéről szólt, noha
ebben a tekintetben is sok érdekességet tudhatott meg a laikus érdeklődő. A
testület modellje Franciaországból származik, olasz közvetítéssel jutott el
magyar földre. 1881-ben alapították, s Veszprémy László alezredes, hadtörténész
szerint képzett és hatékony, azaz professzionális rendvédelmi szervezet lett
belőle. Olyan, amelynek modelljét, szervezeti felépítését és kiképzési
módszereit több európai, de tengerentúli ország is átvette. Ha hozzászámítjuk
ehhez, hogy az 1920-as évek végén az angol Scotland Yard a magyar rendőrség
működését tanulmányozta nagy érdeklődéssel, akkor valóban szégyen az, ahová a
hazai rendvédelem és a közbiztonság jutott napjainkra.
Horthy Miklós kormányzó február 14-ét tette a csendőrség napjává, amelyet
1932-ben tartottak meg először. Ezen a napon mindig a csendőrség adta ezután az
udvarlaki őrséget a budai várban.
Ez már egy újra erős és tettre kész testület volt. Szakály Sándor hadtörténész
elevenítette fel azokat az éveket, mindenekelőtt az első világháború, majd a
Károlyi-kormány, valamint a kommün időszakát, amikor politikai és katonai
okokból kifolyólag is meggyengült a csendőrség, de a hullámvölgy, majd pedig
Trianon után megkezdődött az "újjáépítése". Hivatalosan az 1922. évi VII.
törvénycikk rendelkezett az új csendőrségről, melynek a létszámát 12 ezer főben
határozták meg.
Ki lehetett csendőr? Elvileg mindenki, bár a testület elsősorban a paraszti
származású fiatalok közül igyekezett válogatni. Mert válogathatott. Több
történész szerint azonban az úgynevezett zsidótörvények hatályba lépéséig a
magyarországi izraeliták közül is számos csendőrtiszt került ki és szolgált még
a második világháború éveiben is a testületben. Mint például az egyik vidéki
város vasútállomásának csendőr parancsnoka, ludovikás tanúk visszaemlékezése
szerint. Senki sem árulta el őt, a csendőrséget eleve bajtársiasságra,
összetartásra nevelték megalakulása óta.
"A szellemiség és a felkészültség volt a csendőrség lényege - magyarázta a
konferencián Lóránt Csaba, a téma kutatója. - A válogatott állománytól nemcsak
hazafias szellemet, egyenességet, igazságosságot követeltek, de kifogástalan
megjelenést és makulátlan magánéletet is."
Elhangzott az is, sok mindennel foglalkoztak a csendőrök. Parádi József
előadásából megtudhattuk, hogy a határ menti őrsök még a katonai hírszerzésben
is aktívan részt vettek, különösen a román és a szerb határon. Fő feladatuk
azonban vidék közbiztonságának őrzése volt. Bár a csendőrség rendelkezett
nyomozó alosztályokkal, amelyek komoly bűneseteket göngyölítettek föl, legfőbb
tevékenysége a portyázás, vagyis a járőrözés volt. A portyázó csendőr szolgálata
14-16 órán át tartott, és mindennel foglalkoznia kellett eközben, ami az életek
és az értékek védelmének körébe tartozhatott. Még azzal is, hogy a cséplőgép
mellett ne gyújtsanak rá a munkások, különben hatalmas tűz keletkezhet.
Akkor a közbiztonság megteremtését, megőrzését egyik legfontosabb feladatának
tekintette az állam, s ennek tudatában szolgált a csendőrség.
"A reggeli eligazításon az őrsparancsnok a járőrt vezető csendőr mellére tűzte
az úgynevezett járőrvezetői jelvényt - magyarázta Szakály Sándor -, ami azt
jelentette, hogy a csendőr innentől kezdve a magyar államot képviseli. Járjon
bárhol, találkozzék bárkivel."
A történész szerint igen szigorú előírások szabályozták a csendőrt. Köteles volt
intézkedni, ha arra került sor, s itt a "kötelesen" van a hangsúly. És köteles
volt használni a fegyverét is, ha a saját biztonsága vagy mások élete és
vagyonbiztonsága forgott kockán. Ha nem használt fegyvert, noha az indokolt lett
volna, súlyosan megbüntették.
Tábla a Duna-parton
A csendőr nem ismerte a mai magyar rendőrségnél szokásos mérlegelés fogalmát.
Mindenkivel szemben fel kellett lépnie adott esetben, nem számított, hogy
vándorcigány vagy arisztokrata az illető. A testület filozófiája szerint a
csendőrségnek a közrenddel kapcsolatos helyzetekre kellett reagálnia és választ
adnia. Ennyi.
Híres a cigányság csendőrséggel kapcsolatos érzékenysége. Több kutató szerint a
vándorló cigányok valóban sok munkát adtak a csendőrségnek, már csak őseiktől
örökölt szokásaik
miatt is. A konferencián elhangzott egyébként, hogy már egy 1892-es
országgyűlési vitában is előjött a vándorló cigányság és a bűnözés kérdésének
viszonya egy csendőrséggel kapcsolatos szópárbajban. Bár nem ez jelentette a
központi témát, hanem a csendőrtisztek kardbojtjának színe.
A csendőrséggel foglalkozó legtöbb történész és kutató természetesen nem vitatja
a csendőrök esetleges kilengéseit, a híres csendőrpofonok legendáját, de szinte
valamennyien leszögezik, hogy egy csendőrrel senki sem beszélhetett úgy, ahogyan
ma beszélnek a "nyóckerben" egy szerencsétlen rendőrrel. Ezt nemcsak a csendőr,
de a törvény sem engedte volna. Hiszen a csendőr az államot képviselte.
"Félni nem félt tőlünk senki, ez csak legenda. Tizenkilenc őrs tartozott hozzám
Nagykanizsa környékén, inkább megnyugodtak az emberek, ha meglátták a faluban a
kakastollas kalapokat - mondta Fráter János volt csendőr főhadnagy. - Persze az
került minket, akinek vaj volt a fején."
Állítólag gyenge lábakon áll az 1944-es csendőrpuccs története is. Több kutató
is beszélt korábban a fővárosba rendelt csendőrosztagok tagjaival, tisztjeivel,
semmiféle puccsra sem kaptak eligazítást. És ha jön egy parancs? A csendőrök
Horthy iránti hűsége sziklaszilárd volt, ezt a politika vagy a politikusok
aligha írhatták volna felül. Súlyos és megbélyegző vád a csendőrségnek a
magyarországi zsidók deportálásában való "öntevékeny részvétele". Nem lehet
tagadni a csendőrség, illetve az úgynevezett karhatalmi csendőrzászlóaljak
szerepét ebben. De az előírások és az utasítások szerint jártak el, ami persze
nem jelenti azt, hogy ne lettek volna olyan csendőrök, akik valóban kivetkeztek
magukból az események során.
A csendőr áldozatokról viszont senki sem beszél. Például Fery Oszkár
altábornagyról, akit a Lenin fiúk hurcoltak el két társával együtt a kommün
alatt. Megkínozták, majd a holttestét bedobták a Dunába. A Horthy-korszakban
emléktábla őrizte a nevét a mai Kiss János altábornagy utcánál.
A táblát a második világháború után levették, s a mai napig sem tette vissza
senki.
Nyolcvan százalék
Szakály Sándor történész emlékeztetett arra, hogy a csendőr kerületeknek
negyedévente kellett összegző jelentést készíteniük. Ezekből a dokumentumokból
kiderül, hogy a legalacsonyabb felderítési mutató 80 százalékos volt, de
általában efölött tejesítettek az őrsök.
"Nem évültek el az ügyek - tette hozzá ehhez Parádi Ákos kutató, a Szemere
Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság tagja. - Egy
tyúklopást sem zártak le addig, amíg meg nem fogták a tettest. Ha ez húsz évig
tartott, akkor addig tartott."
Telt az idő, a mesterségen keltett legendák, a lejárató, a besározó vádak
megtették a hatásukat.
"Szomorú, hogy a csendőrséget az ÁVH-val vagy a SS-sel tartja rokonnak a magyar
társadalom jelentős része" - mondta az Amerikában élő Kőrőssy Zoltán.
Ő és a családja működteti azt a www.csendor.com honlapot - döntő mértékben saját
zsebéből -, amely a csendőrség történetével foglalkozik, s eddig számos
dokumentumot dolgozott fel. A cél a tévhitek, a negatív legendák eloszlatása.
Ehhez tette hozzá azt az általánosan elfogadott kívánalmat Veszprémy alezredes,
a hadtörténeti intézet igazgatója, hogy végre a különféle politikai szempontok
fölé kellene helyezni a csendőrség történetével kapcsolatos szakmai kutatások
ügyét. Igen, talán tanulságosok lehetnének a tapasztalatok. 1922 után kezdetben
12 ezer, a területi visszacsatolások után pedig mintegy 18 ezer csendőr
teljesített szolgálatot Magyarországon. Amint azt Suba János alezredes,
hadtörténész akkurátus statisztikájából megtudhattuk, ennek a létszámnak csupán
öt százaléka volt tiszt. Mert csak annyi lehetett! A magyar rendőrség létszáma
ma 34 ezer fő, a tisztek aránya pedig 30 százalék. És nézzünk szét, mi van ma
ebben az országban.
Egy idős csendőr bíróság előtt
Nyilván van abban valami üzenet, hogy éppen most, február 14-én, a csendőrség
napján emelt vádat hosszú vizsgálat után a Budapesti Nyomozó Ügyészség a
kilencvenhét éves Képíró Sándor, egykori csendőr százados ellen. Képírót
ártatlan civilek, köztük zsidók meggyilkolása miatt jelentette fel a jól ismert
náciüldöző szervezet, a bécsi székhelyű Simon Wiesenthal Központ. A feljelentés
szerint Képíró az 1942 januárjában végrehajtott újvidéki razzia során követte el
bűneit, például zsidók Dunába lövését, illetve lövetését.
Kádár Éva joghallgató szakmai érdeklődése okán kutatja a Képíró-ügyet. Lapunknak
elmondta, dokumentumok bizonyítják, hogy a csendőrségnek csak a gyanús elemek
igazoltatása, letartóztatása és bekísérése volt a feladata a razzia során.
Képíró százados ezt a tevékenységet ellenőrizte. Kivégzésekre nem adott s az
adott szolgálati viszonyok között nem is adhatott parancsot, erre semmiféle
jogköre sem volt. Az egy nappal későbbi Dunába lövéseknél pedig csak honvédek és
folyamőrök voltak jelen, csendőrök nem. Felróják neki, hogy elszökött a VKF
Bíróság 1944-es ítélete elől, amelyben tízévnyi börtönt kapott. Kádár Éva
leszögezte, hogy ez nem igaz, Képíró bizonyíthatóan itthon maradt. Ugyancsak
felróják neki, hogy részt vett az újvidéki zsidóság 1944. április-májusi
deportálásában. Ez pedig lehetetlen, tette hozzá a joghallgató, mert Képíró épp
a VKF-eljárás és ítélet miatt csak 1944. június 1-jén kapta vissza katonai
rangját, addig semmilyen módon sem léphetett szolgálatba.
Különleges eleme az ügynek, hogy Cseres Tibor Hideg napok című regényében Képíró
Sándor néven formálta meg egy különlegesen brutális magyar tiszt figuráját.
Kádár Éva reméli, a bíróság kideríti majd az igazságot.
Sinkovics Ferenc