Siklósi András
Méltósággal kísértük el Pongrátz Ödönt utolsó
útjára
2010-01-16-án (szombaton) 11
órakor felhős, borongós és csípős téli hidegben temettük a 87 éves
Pongrátz Ödönt (született: 1922. nov. 6-án, Szamosújváron; meghalt:
2009. dec. 16-án, Kiskunmajsán), a Corvin köz országszerte tisztelt
szabadságharcosát, a Kiskunmajsa-Maris pusztai
1956-os Emlékmúzeum kertjében emelt
kápolnába, testvéröccse, az 5 éve elhunyt
Pongrátz Gergely mellé.
A kellemetlen idő ellenére a
hazánk minden tájáról érkező, kb. 4-500 fős szép számú közönség előtt kezdődött
a búcsúztató szertartás. Jelen volt számos ismert közéleti személyiség (pl.
Gyulay Endre, volt Szeged-Csanádi megyéspüspök,
Csete György építész,
Jelenczki István filmrendező,
Dénes János, az 56-os Munkástanács kőbányai elnöke,
Dévai Nagy Kamilla énekművész stb.), s néhány olyan is, aki talán nem
hiányzott volna (pl.
Géczi József Alajos, MSZP-s
képviselő). A civil társadalmi szervezetek közül képviseltette magát
a Vitézi Rend, a Nemzetőrség, a Magyar
Gárda, a Magyarok Világszövetsége, a Turul Szövetség, a POFOSZ, a Goj Motorosok
stb.
A gyászünnepség katolikus
szentmisével kezdődött, melyet
Bábel Balázs, Kecskemét-Kalocsai
érsek celebrált, az alkalomhoz illő prédikációval. Ebben leszögezte, hogy nem az
ő dolga Ödön testvérünk életútjának értékelése, de reményét fejezte ki az iránt,
hogy lelke hamarosan bebocsátást nyer a mennyek országába. Meleg szavakkal
méltatta az elhunyt személyét, a hazáért s a nemzetért vállalt áldozatos
küzdelmeit. Kiemelte, hogy egész földi pályafutása alatt megtartotta elmélyült
örmény katolikus hitét, mely nagy segítségére volt emberségének, felebaráti
szeretetének megőrzésében is. Végül Isten kegyelmébe ajánlotta a hozzá megtérő
forradalmárt.
Az egyházi szertartás után
elhangzott a Himnusz, s ezt követték a búcsúbeszédek. A politikusok közül
Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke emlékezett meg Pongrátz Ödönről.
Szomorúan állapította meg, hogy egyre fogyatkoznak az ’56-os hősök, a történelem
élő tanúi. Némi vigaszt jelenthet azonban, hogy az égi csillagösvényen, a Hadak
Útján, vele is növekszik a legderekabb hazafiak létszáma, akik nyilván – élükön
Gergely öccsével – már nagyon várják az újonnan érkezőt. Ödön bácsinak – más
szabadságharcosokhoz hasonlóan – nem volt könnyű sorsa. Bátran és tevékenyen
kivette részét a véres harcokból, s utána menekülnie kellett a kegyetlen
megtorlások elől. Sokáig amerikai emigrációban élt, majd a „rendszerváltás” után
hazatért; s a maga csendes, ám szívós módján azon munkálkodott, hogy társaival
együtt befejezhessék, amit 1956-ban elkezdtek, de a gyilkos túlerő meghiúsította.
Sajnos azonban abban a tudatban kellett távoznia, hogy hazánk régi/új ellenségei,
elvetemült tönkretevői ismét megakadályozták elképzeléseinek (elképzeléseinknek)
valóra váltását, s alighanem minden korábbinál veszélyesebb, tragikusabb
állapotba sodorták fajtánkat. Lezsák párhuzamot vont a magyarság tatár, török,
osztrák és orosz hódítók ellen folytatott szabadságharcainak dicsőséges
cselekedetei közt, s megállapította, hogy népünk megmaradásához és
fölemelkedéséhez ma is legalább akkora erőfeszítésekre van szükség, mint a
jelzett korszakokban. Megint – mint korábban már annyiszor – döntő történelmi
fordulat előtt állunk, amit nem szabad ismét elpuskáznunk, mert valószínűleg ez
az utolsó lehetőségünk, hogy megmenthessük magunkat. Befejezésül az ’56-os
Alapítvány kuratóriuma nevében ígéretet tett arra, hogy megfelelően gondozzák
majd a Pongrátzok hagyatékát, nem engedik elpusztulni „a templomot s az iskolát”,
meg persze az ’56-os Múzeumot sem, mely a maga nemében az egyetlen az egész
országban, s amit Gergely halála után Ödön gondozott teljes odaadással, végső
földi pillanatáig.
A Pongrátz család nevében (nem
akármilyen ez sem: 131 unoka, dédunoka és ükunoka alkotja!)
Ernő, Ödön bácsi unokaöccse szólt az egybegyűltekhez. Ő inkább az
elhunyt köznapi erényeit, a szűkebb és tágabb rokonság s az ifjúság iránti
szeretetét, önzetlen bajtársiasságát, „mesélőkedvét”, gazdag tapasztalatainak
bárki számára hasznosítható átadását domborította ki. Beszélt a nagy családi
ünnepekről, a nyári és karácsonyi összejövetelekről, ahol legidősebb fivérként
mindig Ödön állt a középpontban. (Ernő csupán 1 éves volt, amikor külföldre
szöktek, ezt angolos akcentusán is érezni lehetett, de azért tisztán megértettük.)
Még két fiatal is kifejezte
őszinte megrendülését, akik közül az egyik Ödön bácsi fogadott unokája volt, a
másik pedig a nyári majsai táborok résztvevője. Soha nem felejtik azt a sok
szépet és jót, amit a „nagy öregtől” kaptak. Ezután elhangzott néhány vers (Petőfi,
Tollas Tibor stb.), egy prózarészlet (Albert
Camus) és 3 népdal, majd magnófelvételről lejátszották Pongrátz Ödön
szívhez szóló, elérzékenyült hangú gondolatait ’56-ról, a hazaszeretetről s az
Istenbe vetett hitéről. Végül a Szózat eléneklése után a hamvait tartalmazó
urnát örök nyugalomra helyezték a megkapóan egyszerű, ám annál mívesebb, általuk
építtetett kápolnába.
Az esemény záróaktusaként
hálánk és kegyeletünk jeléül letettük koszorúinkat, virágainkat a templomocska
elé, ill. annak belsejében, majd immár sokadszorra megtekintettük a Múzeum
relikviáit, és váltottunk egypár szót az ismerősökkel, barátokkal. Eléggé
átfagytunk az ott töltött bő 2 óra alatt, ezért hamarosan mindnyájan elindultunk
hazafelé.
Kedves Ödön bátyám! Gergely
öcséddel és másokkal együtt ti minden időkre szóló példát mutattatok arra, hogy
miként kell harcolni a szabadságért, és hogyan kell küzdeni akkor, amikor
látszólag „harmónia” van, de valójában egy alattomos, sátáni népirtás folyik
egész fajtánk ellen. Te egyik utolsó mohikánja voltál egy csodás nemzedéknek,
melyet rendkívüli megpróbáltatások sújtottak, amely habozás nélkül vérét és
életét áldozta a haza üdvéért. Nem rajtatok múlt, hogy mostanra még rosszabb
helyzetbe sodródtunk, s minden fronton a pusztulás szélén állunk. Ti megtettétek,
amit lehetett, sőt gyakran még annál is többet. Emléketeket, emlékedet
megőrizzük, fénylő fáklyátokat, lyukas zászlótokat tovább visszük. Abban bízunk,
hogy odaátról is pártfogoltok, támogattok bennünket, mert a jövő generációi
előtt legalább akkora feladatok tornyosulnak a nemzetmentés terén, mint
előttetek. Béke poraidra, a Magyarok Istene legyen veled és velünk!