A holtakat és gyászolókat sem tisztelik - ismét temetésen zaklatott az
antimagyar ÁVH
Alább
olvasható gárdista olvasónk levele.
Adjon az Isten!
Tegnap, január 4-én zalai bajtársaimmal Csömödér községbe indultunk. Lakott ott egy úr, aki utolsó kívánságaként azt kérte szeretteitől, az Új Magyar Gárda legyen ott a temetésén, s kísérje őt utolsó útjára rokonaival, barátaival közösen. Nekünk ez megtiszteltetés.
A temetés közben megjelent egy rendőr, mert nekik semmi sem szent, és a tegnapi
napon adták ezt a legfélreérthetetlenebbül tudtunkra. Mikor a gyászszertartás
véget ért, s az emberekkel együtt mi is sétáltunk a temetőből ki az autóinkhoz,
még négy rendőrautó jelent meg. Ezután a szokásos igazoltatás, adatrögzítés.
De hogy van még bőr a képükön, s a kifogás mindig az, hogy ez a dolguk, ez a
munkájuk, ezt kell tenniük! Hogy nem szakad rájuk az ég?! Meggyalázni egy
tiszteletre méltó magyar ember temetését, aki egész életén át dolgozott,
gyerekeket, unokákat nevelt, azzal, hogy még csak meg sem várták ezek a
szégyentelenek, amíg az összegyűlt gyásznép elmegy! Nem. Ők odajöttek a temető
elé, megvárták, míg kimegyünk, s ott, mindenki előtt, a gyászoló családot és
érzéseiket semmibe véve – mert az, hogy velünk ezt csinálják... hát Istenem,
éltünk mi meg már rosszabb dolgokat is, de hogy a családot, a tisztességes
férfit, családapát, a tisztességes magyart nem veszik annyiba, hogy legalább
megvárják, míg az emberek elmennek, vagy hogy legalább odébb hívjanak minket,
mert úgysem futunk el... Hogy ezekben ennyi emberség nincs, pedig őket is anya
szülte, de mivé lettek, s hogy néznek a gyermekeik, édesanyjuk szemébe... S hogy
esne nekik, ha ez az ő édesapjuk temetésén történne?
Hát szégyelljék magukat. Nem hatja őket meg a zokogó lány, a síró unoka, s még
annyi sincsen bennük, hogy bocsánatot kérjenek, mert ha valakiben van egy csepp
emberség, tisztelet, az bocsánatot kér a családtól. De a gyávák sosem kérnek
bocsánatot. Minket körbeálltak, mint valami huligánokat, s szépen, komótosan -
mivel nekik sem több, sem kevesebb nem lesz a fizetésük, akármennyi ideig is
tartanak fel minket - végezték el a parancsot.
Az, ami tegnap történt, példaértékű számomra, mert azt soha nem gondoltam volna,
hogy tőlünk teljesen független magyar embereket is megalázzanak, csak azért,
mert mi ott vagyunk, hogy megmutassák mire képesek, meddig lehet itt ma ebben az
országban elmenni.
Te magyarnak tartod magad? - hangzott el a kérdés egyik bajtársamtól az előtte
álló rendőrhöz címezve. Válasz nincs, gerinctelen, gyáva parancsteljesítő
szolgák, gondoltam magamban. Legalább férfi létére annyi büszkeség lett volna
benne, hogy kimondja: nem, én nem magyar oldalon állok. De mit várunk és mit
várhatunk, ha már egy temető keresztény földjét nem tartják tiszteletben?!
Köszönjük a családnak ezúton is, hogy egyből kiálltak értünk, s kérték az
intézkedő rendőröket, hogy hagyjanak minket, persze ők ezt is semmibe vették.
Magyarország, 2010. A holtakat sem tisztelik.
Mi megértők vagyunk, mert megszoktuk már ezt, de hogy ezt így, itt, és ilyen
módon kellett tenniük, az tűrhetetlen, és ne mondja nekem, hogy ez a parancs,
mert lehetett volna másképpen is. De ez is elfér a képükön, úgy látszik, ezt sem
szégyellik.
Szebb jövőt!
Egy gárdista