Legyen elég a
hazugságokból!
A napokban olvastam az Interneten egy
hírt, ami napjaink hazugsággal és fél-
igazságokkal teli hírei között szinte hihetetlennek hatott.
„ Rudolf
Hess rejtélyes halálával kapcsolatos vizsgálat anyagát 1987-ben 25 évre
titkosították, de 2013-ban az információs szabadságról szóló törvény értelmében
részlegesen feloldották.”
Ekkor
derült fény arra, hogy az idős Rudolf Hess nem öngyilkos lett a börtönben, ahol
évek óta egyedül őt őrizték felváltva a négy szövetséges hatalom katonái, hanem
brit titkosrendőrök gyilkolták meg, nehogy küldetésének igazsága kiderüljön.
Világossá
vált, hogy hosszú éveken át, - mint sok minden mást, - ezt a történetet is
meghamisították oly módon, hogy az igazságnak csak az egyik felét hangoztatták
folyamatosan, ami a céljaiknak megfelelt, a másik felét gondosan elhallgatták.
De mint az Ó-kori bölcs, Herodotos óta köztudott,
a féligazság nem
az igazság fele, hanem hazugság!
Ilyen
történelmi hazugságokkal vezették félre a jóhiszemű embereket a liberális,
kozmopolita történelemhamisítók, 1945 óta folyamatosan, aminek helyrehozása a
becsületes, elfogulatlan, tárgyilagos, történészek feladata lenne.
Most egy
példán keresztül érzékeltetem, hogy a féligazság, az igazság egyik felének
elhallgatása milyen torz, hazug képet képes festeni egyes történelmi
személyekről, történelmi eseményekről.
Az Eső
Világháború után Németországot megfosztották gyarmataitól jelentős területeitől,
hihetetlen nagyságú jóvátétel fizetésére kötelezték. Ezt követően, az ország nem
csak gazdasági csődbe jutott, de ennek következtében az erkölcsi fegyelem is
fellazult. Hat millió munkanélküli nyomorgott, az infláció hatalmas méreteket
öltött, Berlin a bűnözés, a prostitúció, a korrupció melegágya lett.
Ez ellen
vette fel a harcot, Hitler Adolf vezette Német Nemzetiszocialista Munkáspárt,
mely 1933-ban demokratikus választások útján került hatalomra.
A
Nemzetiszocialista Párt több szavazatot kapott, mint a Szociáldemokrata Párt és
a Kommunista Párt együttvéve.
Ezt
követően Németország helyzete gyökeresen megváltozott. Megszűnt a
munkanélküliség, megszűnt a korrupció, megszűnt az infláció. A munkások helyzete
hihetetlen mértékben megjavult. 8 órás munkaidő. Fizetett szabadság, beleszólás
az üzemek vezetésébe, üdülési lehetőségek, stb. A legyőzött, megalázott,
nyomorgó ország felvirágzott. Minderről meggyőződhettek azok a külföldi tömegek,
akik az 1936-os Berlini Olimpia kapcsán elutaztak Németországba. Ezt követően a
Német helyzet tovább javult és 1938-ban már Európa vezető hatalma lett.
Jellemző, hogy nem csak a 6 milliós munkanélküliség szűnt meg, de szükségessé
vált külföldi munkaerő toborzása is. A hihetetlen eredmények láttán a Nyugati
politikusok, gazdasági szakemberek, tudósok, csodálkozó tisztelettel és
elismeréssel adóztak a német államvezetésnek és Hitler Adolf személyének.
Jellemző,
hogy ezekben az években Curchill, hogyan nyilatkozott egyik üzenetében
Hitlerről:
„Ha Nagy- Britannia valaha is olyan katasztrofális helyzetbe kerülne, mint
Németország 1918-ban, akkor Istent arra kérném, hogy küldjön nekünk egy embert,
az Ön erejével és jellemével, méltóságos uram.”
Németország
felemelkedését látva a Világ vezető hatalmainak politikusai, tudósai úgy
döntöttek, hogy 1938-ban az „Év Embere
Hitler Adolf legyen”!
Nem
érdektelen megmutatni, hogy ezt az évenként odaítélt megtisztelő címet milyen
emberek kapták meg, hogy csak a mindenki által ismerteket említsem:
1934.
Franklin D. Roosvelt
1968. A Holdra szálló Apolló tagjai
1937. Csang
Kai-sek
1980. Ronald Reagen
1938. Adolf
Hitler,
1981. Lech Walensa
1952. II.
Erzsébet Brit Királynő,
1989. Mihail Gorbacsov
1953. Konrád
Adenauer,
1993. Nelson Mandela
1958. Charles
de Gaulle,
1994. II.János Pál pápa
1961.
John
F. Kennedy
2007. Vlagyimír Putyin
1963. Marti
Luther King
2012. Barach Obama
Ezekkel
emelte egy szintre a Világ
vezető értelmisége 1938-ban Hitlert. Pedig ezek az emberek ismerték a Mein
Kampf-ot, a Nemzetiszocialista elméletet és gyakorlatot, Hitlernek a zsidókkal
kapcsolatos nézeteit, melyek szerint Németország utáni nyomoráért, erkölcsi
zülléséért a nemzetközi plutokráciát, a liberalizmust, a kozmopolitizmust
okolta, amit Németországban
alapvetően a zsidóság képviselt. Ezért elhatározta, hogy Németországot
megszabadítja a zsidóktól. Nem a fizikai megsemmisítésre gondolt, hanem a
zsidóság kitelepülésére. Felszólította a zsidókat, hogy hagyják el az országot.
Vihetik a
vagyonukat, mindenüket, csak menjenek!
Ez egyébként
egybeesett a Cionizmus azon elméletével, ami egy független zsidó
államban
akarta egyesíteni a Világban szétszóródott zsidóságot. Ezzel a legtöbb
németországi zsidó szervezet vezetője is egyetértett.
Közismert az
eset, amikor egy kivándorlóhajón közel 3.000 zsidó hagyta el Németországot. A
Nyugati demokráciák szégyene, hogy egyetlen ország sem akarta befogadni a
zsidókat. Országról-országra, kikötőből-kikötőre vándorolt a hajó, de a zsidók
sehol sem szállhattak partra. Végül Libanon partjainál aknára futott és
elsüllyedt a hajó és a hullámsírba veszett az emberek nagy része.
Amikor kitört
a háború és a kezdeti német sikerek nyomán felrémlett az a veszély, hogy német
győzelem esetén az egész Európából kitelepíthetik a zsidókat. Ekkor az egész
Világ zsidósága Németország ellen fordult és pénzügyi, gazdasági erejüket
mozgósítva, a megvásárolható médiákon keresztül a propaganda minden eszközével
szidalmazni, gyalázni kezdte Németországot, a Nemzetiszocialista eszmét és
Hitler Adolfot.
Minden követ
megmozgattak, hogy Lengyelország és Franciaország legyőzése után Anglia nehogy
békét kössön Németországgal. Pedig Németország szeretett volna békét kötni, /
Lásd: Rudolf Hess 1940-es akciója. / mert tudták, hogy előbb-utóbb szembe
kerülnek a Szovjetunióval, és el akarták kerülni a kétfrontos háborút.
Ugyanis 1939
után nyilvánvalóvá vált, hogy Sztálin minden erővel egy új világháborúra készül
és az ország minden erejét, az egész népgazdaságot egy Németország elleni
háborúra mozgósítja.
Tehát a
világ zsidóságának fő célja az lett, hogy a németekkel semmi szín alatt
ne kössenek békét és a Szovjetunió feltétlenül támadja meg Németországot.
Ez egyébként
tökéletesen egybeesett Sztálin Kommunista Világforradalmi eszméivel és a szovjet
internacionalista, kozmopolita vezetők többségének Világhódító terveivel.
Mint
napjainkra kiderült, már a Németország elleni támadás időpontját is kitűzték,
1942. Július 7.-re.
A Világ
zsidósága is ebben a tervben, Németország és Hitler pusztulásában látta
megmenekülésük zálogát.
Ezt követően,
csak az lehetett az „Év Embere” aki élharcosa volt a Németország elleni
küzdelemnek.
1940. Winston
Curchil
1943. Georg Marshall tábornok
1941.
Franklin D. Roosvelt
1944. D.D. Eisenhower támornok
1942. Joszif
V. Sztálin.
1945. Harry Truman
A folyamatos
propaganda és agymosás hatására, az 1938-as Év Embere, Akire akkor tisztelettel
és megbecsüléssel tekintett szinte az egész Világ, hét év alatt sátáni
gonosztevő, milliókat megölető tömeggyilkos, emberiség ellenes, 50 millió
áldozatért felelős háborús bűnös lett, akinek még a haló porait is el kell
tüntetni a Föld színéről. És ezt sulykolják, ezt ismétlik 70 éve a médiák, ezt
verik a fiatalok fejébe az óvodától az egyetemekig. Aki pedig mást mond, az
fasiszta, náci, nyilas, hitlerista, eszelős, közéletből kiiktatandó hazudozó
lesz.
Ugyanakkor
Sztálin, akinek a bűnei sokszorosan meghaladják Hitler bűneit, ma díszsírhelyen
nyugszik Moszkvában, több államban pedig, szobrok, emlékhelyek és múzeumok
hirdetik dicsőségét.
Ez az igazi
történelmi kettős mérce!
Ki érti és ki
fogadja el ezt 70 évvel a háború után?
Szalay Róbert történelemtanár.